Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
322.02
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Humza Yousaf eddigi egészségügyi miniszter beszél, miután megválasztották a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjévé az edinburghi Murrayfield stadionban rendezett vezetőválasztáson 2023. március 27-én. Az eredmény azt is jelenti, hogy Yousaf lesz Skócia következő miniszterelnöke. Az eddigi skót kormányfő, Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik az SNP éléről és így a skót miniszterelnöki tisztségből is.
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Perry

Lemondott a skót miniszterelnök

Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

A döntés közvetlen előzményeként Yusaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett Skót Nemzeti Párt (SNP) és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból.

Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásához a héttagú zöld frakció támogatására.

A szakításhoz elsősorban az vezetett, hogy az SNP-kormány nemrégiben visszavonta a Zöldekkel közösen kidolgozott hosszú távú környezetvédelmi cselekvési tervet.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×