Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.57
bux:
147196.99
2026. november 4. szerda Károly
Ivan Korcok szlovák külügyminiszter beszél az öt közép-európai külügyminiszter találkozója után tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Puskás Arénában 2022. július 13-án. A találkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Alexander Schallenberg osztrák, Jan Lipavsky cseh , Tanja Fajon szlovén és Ivan Korcok szlovák külügyminiszter vett részt.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Ez aztán a választási bomba Szlovákiában

A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalékával.

Bár a szoros eredmények miatt a sorrend elvben még igen, de az arányok érdemben már nem változhatnak, így már biztos, hogy az államfőválasztás április 6-án esedékes második fordulójába ők ketten kerülnek. A vonatkozó szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

Az államfőválasztáson kilenc jelöltre lehetett szavazni. A szavazatok 85,61 százalékos feldolgozottsága mellett, a választáson induló többi hét jelölt közül még négyen szereztek 1 százalékot meghaladó szavazatot. Így a harmadik helyen Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke végzett a feldolgozott voksok 12 százalékával,

a negyedik helyen a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje, Forró Krisztián végzett a voksok 3,3 százalékát megszerezve.

Őt az ötödik helyen Igor Matovic, korábbi miniszterelnök követi a voksok 2,2 százalékával, illetve hatodikként Ján Kubis, korábbi külügyminiszter, aki a voksok 1,9 százalékát szerezte meg. A részvételi arány egyelőre 50 százalékosnak mutatkozik. Ez nem számít különösebb meglepetésnek, tekintve, hogy az utóbbi néhány államfőválasztás alkalmával is 40 és 50 százalék között alakult.

A választás hivatalos végeredményeinek nyilvánosságra hozatala vasárnap délutánra várható.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az első három negyedévben, részben az extraprofitadó növekedésre, részben a kamatstop határidejének eltörlése miatt - a különterhek szempontjából Jelasity Radován szerint továbbra is vár a bankszektor a „rendszerváltásra”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×