Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Ferenc pápa (j) a hetenkénti általános kihallgatásán a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2024. január 31-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti

Ferenc pápa elárulta, mit gondol a nyugdíjba vonulásról

Legújabb megemlékezésében pontot tesz a pletykák végére, nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy élethosszig tervezi vezetni a katolikus egyházat.

Az "Élet: Történetem a Történelemben" című könyvében a 87 éves Ferenc pápa azt írta, hogy "nem áll fenn a veszélye" annak, hogy lemondjon, még annak ellenére sem, hogy az egészségügyi problémái miatt korábban felmerült ez is - írja az ATV. Véleménye szerint a pápaság szolgálata ad vitam, azaz életre szóló - írja a BBC.

Év elején az egyházfő az egészségügyi állapota miatt lemondta hivatalos programjait, a találkozókat és a meghallgatásokat. Az influenza is gyakran megbetegíti, emellett egyre nehezebben jár, mind többször látni kerekesszékben. Mint írják,

ezek a problémák, valamint a pápa életkora kérdéseket vetettek fel a katolikus egyház jövőjével kapcsolatban.

Bár a pápa tagadja, hogy a visszavonulását fontolgatja, emlékirataiban azt írja, hogy ha "súlyos fizikai akadályok miatt lemondásra kényszerülne", akkor a Santa Maria Maggiore bazilikába költözne, hogy gyóntatóként szolgáljon és áldozzon a betegeknek - írja a lap.

Bizonyos források szerint viszont Ferenc pápa elhatározta, hogy szeretné elkerülni azt a lehetőséget, hogy egyszerre két pápa éljen - ahogyan történt az vele és elődjével, XVI. Benedekkel. Az, hogy az előző pápa még élt, mikor megválasztották, feszültséghez vezetett a katolikus egyházon belül.

A könyvben a pápa aktívan tárgyalja a főbb nemzetközi politikai kérdéseket, például a migrációs válságot, a globális konfliktusokat és az Európai Uniót.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×