Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
315.95
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Vlagyimir Putyin orosz elnök a 26. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén 2023. június 16-án.
Nyitókép: MTI/AP/RIA Novosztyi/Pavel Bednyakov

Országokon átívelő gyorsvasút építését jelentette be az orosz elnök

Bejelentette a Szentpétervár és Moszkva közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításának kezdetét Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki ünnepi videokonferencián.

Putyin kifejezte reményét, hogy a nagysebességű személyszállító vasútvonal lehetővé teszi a tehervonatok felgyorsítását is. Hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósításában orosz fejlesztéseket kell alkalmazni, ami fontos az ország technológiai függetlensége szempontjából.

A tervezett fővonalnak köszönhetően a Moszkva és Szentpétervár közötti utazási idő várhatóan 2 óra 15 percre csökken majd.

Oleg Belozjorov, az Oroszországi Vasutak vezetője kijelentette, hogy az orosz nagysebességű pályára tervezett vonatok elérhetik az óránkénti 400 kilométeres sebességet is. A vonatok nyolc kocsiból állnak majd, négyosztályú kiszolgálással, beleértve a bisztrókocsit és bárt is.

Az első szerelvény összeszerelésének megkezdését 2026-ra tervezik. A vonat a tervek szerint 2027-re készül el, és 2028-ban kapja meg a megfelelőségi tanúsítványt.

A RIA Novosztyi hírügynökség beszámolójában rámutatott, hogy Oroszországban még nincsenek ilyen pályák. A kétvágányú, nagysebességű vasútvonal 200 és 400 kilométeres sebességgel való közlekedésre lesz alkalmas. A Moszkva-Szentpétervár közötti pálya kísérleti projekt lesz, de már szóba került a nagysebességű hálózat kiépítése is.

Gyenyisz Manturov miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter az ünnepségen elmondta, a Sinara csoport lesz a nagysebességű vonatok gyártásának anyavállalata. A projektben a Transzmasholding is részt vesz majd, amely alkatrészeket és rendszereket szállít majd az új vonatokhoz.

A Sinara a nagysebességű vonatok gyártására két új épületet fog megépíteni az Uralszkije Lokomotyivi üzem területén, a szverdlovszki régióban lévő Verhnyaja Pismában. A beruházás összege 35 milliárd rubel (mintegy 140 milliárd forint) lesz.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Napjainkban – függetlenül a politikai preferenciától – a mindenkori köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni a nemzet egységét, de ennek nem a Fidesz és a Tisza Párt az oka – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×