Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
316.39
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke és parlamenti listavezetője sajtótájékoztatót tart Szabadkán, a párt székházában az előrehozott szerbiai választások napján, 2023. december 17-én.
Nyitókép: MTI/Molnár Edvárd

Új elnöke van a Vajdasági Magyar Szövetségnek

Pásztor Bálintot választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) új elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Zentán.

A VMSZ azért tartott rendkívüli tisztújítást, mert a korábbi elnök, Pásztor István, aki 16 éven át vezette a pártot, tavaly októberben elhunyt.

Az utóbbi kilenc hónap eseményeinek összegzésekor Pásztor Bálint megbízott elnökként rámutatott, hogy intenzív időszak, komoly kampány és jelentős választási siker áll a VMSZ mögött, olyan eredmény, amelyre a néhai elnök is büszke lenne.

A tisztújító közgyűlésen Pásztor Bálint volt az egyetlen pártelnökjelölt. A 335 küldött közül 333-an támogatták, ketten pedig ellene szavaztak.

Az 1979-es születésű Pásztor Bálint, a jogtudományok doktora eddig a VMSZ alelnöke, parlamenti frakcióvezetője, valamint a szabadkai városi képviselő-testület elnöke volt. Pártelnökként az utóbbi két pozícióját megtartja.

Megválasztása után Pásztor Bálint kijelentette: "A Vajdasági Magyar Szövetségben a jövőben is az identitás megőrzése és az egzisztenciateremtés érdekében fogunk tevékenykedni, felkarolva minden olyan helyi projektet, amely az emberek életminőségének javítását célozza."

Hozzátette:

nyitni kíván a nem a VMSZ-hez köthető vajdasági magyar értelmiségiek felé, és elnökségével a VMSZ a jövőben is folytatja az együttműködést a Fidesz–KDNP-vel, illetve a Szerb Haladó Párttal.

„Természetesen mindezt úgy, ahogy 2007 óta folyamatos volt, hogy önállóan veszünk részt a választásokon, önállóan szolgáljuk meg a közösségnek a bizalmát, önállóan érjük el a parlamenti mandátumainkat, és azt követően keresünk szövetségeseket a programunk megvalósításához” – húzta alá.

A VMSZ zentai tisztújításán a 128 jelölt közül megválasztották a párt 50 fős tanácsának tagjait. A párt 20 tagú elnökségéről és három alelnökéről a tanács következő ülésén döntenek.

A 2022-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában valamivel több mint 184 ezer magyar él, ami a lakosság 2,77 százalékát jelenti. A magyarság az észak-szerbiai Vajdaságban él.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×