Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.98
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Márciustól jelentősen emelkedik a kormányfő és a miniszterek fizetése – Németországban

Március elsejétől emelkedik a nyugdíj mellett a köztisztviselők fizetése is Németországban. Természetesen ez alól nem jelentenek kivételt a kormány tagjai, mint ahogy az államfő sem.

A hivatalos kereseti listát a berlini elnöki palota, a Schloss Bellevue lakója, Frank-Water Steinmeier államfő vezeti: március 1-jéig még havi 21 625 euróból kell kijönnie, fizetése azonban a hónap első napjától havi 23 003 euróra (8 971 170 forint) emelkedik. A köztársasági elnök esetében ez 1378 eurós, azaz 6,37 százalékos pluszt jelent.

Nem sokkal marad el tőle Olaf Scholz kancellár sem. A kormány vezetője az eddigi 20 702 eurós havi fizetés helyett márciustól a különböző pótlékokkal együtt 22 083 eurót (7 612 370 forint) vihet haza – 6,67 százalékkal többet, mint eddig.

Nem maradnak hoppon természetesen a miniszterek sem. A Focus magazin beszámolója szerint egy gyermektelen miniszter korábban 16 816 eurós havi fizetésért végezte a munkáját, márciusban ugyanakkor már 1174 euróval, azaz 6,98 százalékkal többet, 17 990 eurót (6 116 100 forint) fog keresni.

A fizetésemelések természetesen kihatnak a miniszteri nyugdíjakra is. Egy négyéves kormányzati ciklus után a leköszönő kormánytagokat hivatalos fizetésük 27,74 százaléka illeti meg. Scholz esetében például ez azt jelenti, hogy négy év után, azaz a politikai naptár szerint 2025 szeptemberétől szerint havi 6117 euróra lesz jogosult a korábban számolt 5734 euróhoz képest. Ha pedig – bár a felmérések nem ezt valószínűsítik – a választók akaratából a kormány élén mégis "hosszabbítana", a leköszönést követően minden egyes év után a "nyugdíj" 527 euróval nőne.

A miniszterek esetében az eddigi 4657 eurós havi "vigaszdíj" 4982 euróra emelkedik. Az összeg pedig minden egyes miniszteri év után 430 euróval nő.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Levelet kapott Orbán Viktor és a többi uniós vezető Brüsszelből – már jövő héten meghallgatják őket

Levelet kapott Orbán Viktor és a többi uniós vezető Brüsszelből – már jövő héten meghallgatják őket

Rendkívül intenzív és nehéz ülésre várják Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a többi uniós vezetőt a jövő hét végén: a versenyképesség, az egységes piac, a 28. rezsim, a megtakarítási és beruházási unió, az iparági konszolidáció, a kereskedelmi diverzifikáció és a gazdasági kockázatcsökkentés lesznek a fő témái a február 12-i tanácskozásnak. Az Európai Tanács kihelyezett, nem hivatalos ülésére Enrico Letta és Mario Draghi olasz miniszterelnököket is várják. A találkozó célja, hogy politikai lendületet adjon az egységes piac elmélyítésének és az EU versenyképességi fordulatának egy egyre keményebb geoökonómiai környezetben. António Costa meghívólevelében úgy fogalmazott: az egységes piac megerősítése „minden eddiginél sürgetőbb stratégiai szükségszerűség”, és a nyitottság „nem tévesztendő össze a gyengeséggel”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×