Infostart.hu
eur:
355.99
usd:
312.32
bux:
140574.69
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond a Nemzetközi Kamionsofőr Testvériség (International Brotherhood of Teamsters) szakszervezet washingtoni székházában 2024. január 31-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Harnik

Megvannak az első benyomások a Donald Trump választásból való kizárásával kapcsolatos ügyben

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csütörtökön meghallgatta a jogi érveket Donald Trump volt elnöknek a választásokból való kizárásáról - Colorado államban - hozott bírósági döntés ügyében.

Az ügy Donald Trump fellebbezése nyomán került az Egyesült Államok legmagasabb jogi fóruma elé, és tétje, hogy a bírói tanács fenntartja-e Colorado állam legfelsőbb bíróságának döntését, amellyel az amerikai alkotmányra hivatkozva tavaly decemberben eltiltották a volt elnököt attól, hogy indulhasson választáson.

Colorado állam bírái szerint megállapítható, hogy Donald Trump az államrend megdöntésére irányuló lázadásban volt részes. Arra hivatkoztak, hogy az amerikai alkotmány 14. kiegészítésének 3. szakasza kimondja: az alkotmányra esküt tett, korábban közhivatalt viselő személyek, akik lázadásban érintettek, többször nem viselhetnek ilyen hivatalt. A XIX. századból származó cikkely ugyanakkor nem nevesíti az elnököt mint ilyen intézkedés alanyát.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság előtt Donald Trump ügyvédje, Jonathan Mitchell úgy fogalmazott, hogy nem értenek egyet a kiinduló megállapítással sem, miszerint a 2021. január 6-i események kimerítenék az államrend megdöntésére irányuló lázadás kategóriáját. A további érvek között szerepelt, hogy Donald Trump ellen egyetlen bíróságon sem zajlik lázadásban való részesség címén eljárás, és ilyen vádemelés sem született, vagyis nem állapítható meg ilyen ügyben érintettsége.

Colorado állam nevében Jason Murray azt fejtette ki, hogy a Legfelsőbb Bíróságra tartozó ügyről van szó, amelynek világos határozatot kell hoznia, ellenkező esetben "alkotmányos válságot" kockáztat. A jogász gyors döntést sürgetett az ügyben.

A meghallgatáson elhangzottak és az összefoglalók alapján a Legfelsőbb Bíróság tagjai politikai irányultságtól függetlenül, szkeptikusnak mutatkoztak Colorado állam döntését illetően.

John Roberts vezető bíró arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bírói tanácsa úgy döntene, hogy a volt elnök kizárható a választásokból, akkor annak "súlyos következményei" lehetnek a "másik oldalról" meginduló, választási kizárásra irányuló, demokraták elleni eljárások formájában.

Donald Trump a bírósági meghallgatás után Floridában tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen eljáráson kell keresztülmennie, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy bízik a Legfelsőbb Bíróságban, és ráhagyja, hogy meghozza a döntést az ügyben. Megjegyezte, hogy megtagadni tőle az indulást a választáson "kemény" lenne, figyelembe véve a közvélemény-kutatások számait is.

A Donald Trump választási indulásáról szóló ügyben napokon, vagy néhány héten belül döntés születhet - derül ki a csütörtöki bírósági meghallgatás után megjelent nyilatkozatokból.

Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly decemberi döntést.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja

A Villányi borvidék nemzetközi megítélése szempontjából is nagy jelentőségű eredményt hozott a Concours Mondial de Bruxelles idei vörös- és fehérboros szekciója: a Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele kapta az International Red Wine Revelation címet, vagyis a verseny legmagasabb pontszámú vörösbora lett. A díj elsősorban arra irányítja rá a figyelmet, hogy Villány a bordói kékszőlőfajtákkal – köztük a merlot-val – kiemelkedően versenyképes a nemzetközi prémium vörösboros mezőnyben, ugyanakkor elkerülhetetlen a borvidék tudatos újrapozicionálása. dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosa szerint a bor mögött egyszerre áll kedvező évjárat, tudatos szőlészeti és kifogástalan borászati munka, szigorú szelekció, valamint egy olyan borvidéki adottságrendszer, amelyet a klímaváltozás az elmúlt években részben fel is értékelhetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×