Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
324.96
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Donald Trump volt amerikai elnök az America First Policy Intézet America First Agenda Summit című rendezvényén Washingtonban 2022. július 26-án. Trump most először szerepelt a nyilvánosság előtt az amerikai fővárosban azóta, hogy távozott hivatalából.
Nyitókép: MTI/EPA/Shawn Thew

Elutasították a Trump előválasztási kizárását célzó kezdeményezést

Michigan állam legfelsőbb bírósága elutasította szerdán azt az indítványt, amellyel ki akarták zárni Donald Trump volt amerikai elnököt a közelgő republikánus előválasztás helyi indulói közül.

Négy michigani választópolgár kezdeményezte Trump kizárását a február 27-én tartandó előválasztásból arra hivatkozva, hogy az egykori elnök szerepet játszott a Capitolium 2021. január 6-i ostromában. A beadványban a 14. alkotmánykiegészítésre hivatkoztak, amely eltiltja a további közhivatal viselésétől azt az alkotmányra esküt tett tisztségviselőt, aki "zendülésben érintett".

Michigan állam legfelsőbb bírósága szűkszavú határozatában közölte: úgy ítélték meg, hogy a testületnek nem kell foglalkoznia a kezdeményezők által felvetett kérdésekkel.

Donald Trump a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon azt írta: a michigani bíróság "határozottan és jogosan" zárkózott el a Demokrata Párt "elkeseredett kísérletétől", hogy kizárják őt a republikánus elnökjelöltségre pályázók közül a helyi előválasztáson.

A michigani döntés éles ellentétben áll azzal a határozattal, amely Colorado államban született múlt héten. Colorado állam legfelsőbb bírósága helyt adott a 14. alkotmánykiegészítésre hivatkozó beadványnak, és kimondta, hogy Donald Trump nem szerepelhet a republikánus előválasztás helyi indulói között.

Trump kampányszóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságánál fellebbeznek a coloradói döntés ellen.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ellenzi a Médiatanács a reklámadót, a törlését kérik a parlamenttől

Ellenzi a Médiatanács a reklámadót, a törlését kérik a parlamenttől

A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy vegye ki az adótörvény-javaslatból a reklámadó visszavezetését, mert a várt 14 milliárd forint a költségvetés egészéhez képest csekély bevétel, az adó viszont súlyosan veszélyeztetné a hazai médiaszolgáltatók működését. A testület becslése szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége jelentősen csökkenne, az új teher pedig elsősorban a hírszolgáltatás minőségét rontaná. A Médiatanács kifogásolja a kötelező hatásvizsgálat hiányát, és ha a parlament mégis megszavazza az adót, a hazai médiaszolgáltatók terheinek mérséklését és a szabályozás egy év utáni felülvizsgálatát kéri.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×