Infostart.hu
eur:
376.11
usd:
319.21
bux:
126035.93
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Medvéktől rettegnek Szlovákiában, törvénymódosítást javasolnak

A Garamszentkereszti járás állandó medveveszélynek kitett nyolc községének vezetése a kormányhoz fordult olyan törvénymódosításért, mely szavatolná a lakosság biztonságát.

„A medvék túlszaporodása és viselkedésük megváltozása az utóbbi időben olyan mértékűvé vált, hogy az közvetlen hatással van az itt élők biztonságára” – közölték Bezeréte, Kiszelfalu, Dallos, Felsőbesenyő, Karvaly, Kunosvágása, Mogyorómál és Lutilla község polgármesterei a felvidek.ma cikke szerint.

A településvezetők szerint a helyzet annyira kritikussá vált, hogy a lakosság községben történő mozgása, iskolába, üzletbe vagy munkába járása közben veszélyeztetve érzi magát még fényes nappal is, hiszen a medvék már a települések központjában is felbukkannak.

Úgy vélik, eljött az ideje a medvék létszám-szabályozásának az emberek számára veszélyessé vált területeken,

hasonló módon, mint Horvátországban, ahol ezres létszámú medvepopuláció mellett évente 70–140 egyed kilövését engedélyezik, illetve Szlovéniában, ahol 800-ból 47–183 medve kilövésére adtak engedélyt, miközben az évente engedélyezett ritkítás mellett sem veszélyeztetett a medvepopuláció.

A polgármesterek azonban tudatosítják, hogy nem mindegy, milyen kilövésről van szó: „Nem támogatjuk az erdők mélyén élő medvék kilövését, de egyetértünk a szakemberek véleményével, hogy az emberi települések és a medvék élőhelyeinek határán szükség van a kilövésre.”

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Európai Bizottság: alternatív útvonal biztosítható Magyarország olajellátásához

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a fejleményeket és kapcsolatban áll az érintett felekkel, de pontos ütemtervet nem ismernek a január végén egy orosz dróntámadásban megsérült Barátság kőolajvezeték újraindításával kapcsolatban. Helyette Magyarország és Szlovákia olajellátására alternatív útvonalakat javasolnak – hangzott el szerdán az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatójőán. A vita közben politikai szintre emelkedett, mivel Magyarország elkezdte blokkolni az EU Ukrajnával kapcsolatos döntéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×