Infostart.hu
eur:
388.99
usd:
330.09
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Ukrán női alakulat tagjai új katonai egyenruhájukat tesztelik kiképzésükön egy Kijev melletti lőtéren 2023. július 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Igencsak megnőtt a nők aránya az ukrán hadseregben

Két év alatt negyven százalékkal nőtt a nők aránya az ukrán hadseregben - ismertette hétfőn Telegram-oldalán a kijevi védelmi minisztérium.

„A női katonák száma az ukrán fegyveres erőkben 2021-hez képest 40 százalékkal, vagyis 12 ezer fővel nőtt. Jelenleg az ukrán fegyveres erők soraiban csaknem 43 ezer női katona szolgál” – olvasható a bejegyzésben.

Az ukrán védelmi tárca azt is hangsúlyozta, hogy a nők számára feloldották az összes – szolgálattal kapcsolatos – korlátozást. Míg a nők korábban főként egészségügyi, kommunikációs, könyvelői, adminisztratív tisztségekben, illetve szakácsként szolgáltak, addig „mostanra a nők a katonaságnál sofőrként, gránátosként, felderítőcsoport parancsnokának helyetteseként, páncélozott gyalogsági járművek parancsnokaként, karbantartóként, géppuskásként és mesterlövészként is szolgálhatnak” – derült ki a közlemény felsorolásából.

Korábban 18-tól a 40. életévig köthettek szerződést a nők a hadsereggel, de a jelen szabályozás már ezen is változtatott, s most már 18-tól 60 éves korig van erre lehetőségük, ahogy a férfiak estében is.

Az ukrán védelmi minisztérium felidézte, hogy 2019-től a kijevi vezetés a katonai főiskolákat is megnyitotta a fiatal nők előtt.

(A nyitóképen: ukrán női alakulat tagjai új katonai egyenruhájukat tesztelik kiképzésükön egy Kijev melletti lőtéren 2023. július 12-én.)

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Stratégiai fordulat: az orosz határ mellett épül fel az a gyár, ami megváltoztathatja Európa jövőjét

Stratégiai fordulat: az orosz határ mellett épül fel az a gyár, ami megváltoztathatja Európa jövőjét

A ritkaföldfém-mágnesgyártók egyre fontosabb szerephez jutnak, mert a nyugati országok saját, 'bányától a mágnesig' tartó ellátási láncokat próbálnak kiépíteni, hogy csökkentsék Kínától való függőségüket - számolt be a CNBC. A következő évtizedben várhatóan az USA és Európa válik a ritkaföldfém-mágnesgyártás legdinamikusabban növekvő piacává, három hónappal ezelőtt már meg is nyílt egy nagy ritkaföldfém-mágnesgyár az észtországi Narvában, közvetlenül az orosz határ mellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×