Infostart.hu
eur:
362.84
usd:
322.27
bux:
148121.14
2026. november 4. szerda Károly
Golyó ütötte lyukak a Gázai övezet közelében lévő Kfar Aza kibuc egyik házának ablakán 2023. október 10-én. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni október 7-i támadásakor a milicisták lerohanták Kfar Azzát, és sok izraelit megöltek vagy foglyul ejtettek.
Nyitókép: MTI/AP/Ohad Zwigenberg

Túszok elengedését jelentette be a Hamász

Három túsz, egy nő és két gyereke szabadon engedését jelentette a Hamász iszlamista terrorszervezet, miközben a szombati tömeggyilkosság után indított izraeli válaszlépések miatt már mintegy 340 ezer ember menekült el otthonából a térségben, a halottak száma pedig mintegy 1200.

„Egy izraeli telepes nő és két gyereke kiszabadult, miután a korábbi összecsapások során fogságba estek” – közölte a Hamász fegyveres szárnya. Az izraeli hadsereg egyelőre nem erősítette meg a túszok kiszabadulását. Az Al-Aksza palesztin televíziócsatorna által bemutatott felvételen egy kék blúzos nő látható, amint két gyerekkel, a Hamász három fegyveresének kíséretében elhagy egy szögesdróttal körbekerített területet.

A gázai egészségügyi minisztérium közben arról tájékoztatott, hogy

az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma megközelítette az 1200-at, a sebesülteké pedig az 5600-at.

Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) csütörtök hajnalban azt tudatta, hogy a Gázai övezetben szerda estig további 75 ezerrel, körülbelül 338 ezerre nőtt a belső menekültek száma. Az övezetben mintegy 2,3 millió ember él.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, melyben több mint 1200 ember halt meg, mintegy háromezren megsérültek, és a fegyveresek feltételezhetően nagyjából 150 embert raboltak el és ejtettek túszul.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×