Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.16
bux:
128161.99
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: pixabay

Lemondott több mint húsz polgármester Szerbiában, köztük a belgrádi főpolgármester is

Emiatt az érintett településeken akár már december 17-én előre hozott önkormányzati választásokat tarthatnak.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök egy szerda esti televíziós interjúban arról beszélt, hogy az ellenzék követelései miatt előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokat tarthatnak Szerbiában. Az államfő közölte: december 17-től kezdve bármikor megtarthatják ezeket a választásokat.

Belgrád, valamint 25 további település polgármestere máris beadta lemondását, ami azt jelenti, hogy az érintett önkormányzatokban így valóban akár már december 17-ére ki lehet tűzni a választást. Az ide vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a voksolást annak napja előtt legalább 45, de legfeljebb 60 nappal lehet kiírni. Addig pedig egy kijelölt, ideiglenes testület irányíthatja a települést. Ugyanezek a határidők vonatkoznak a parlamenti választásokra is, vagyis ha december 17-én valóban előrehozott általános választásokat tartanának Szerbiában, akkor a voksolást legkésőbb november 3-án ki kell írni.

Szerbiában legutóbb 2020 tavaszán tartottak általános választásokat, előrehozott parlamenti választást pedig 2022 tavaszán.

Ha már december 17-én megtartanák a helyi választásokat azokon a településeken, amelyeken a polgármesterek most lemondtak, akkor az ő jelenlegi megbízatásuk körülbelül fél évvel megrövidülne.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×