Infostart.hu
eur:
380.01
usd:
321.77
bux:
130471.36
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: embert küldünk az űrbe

A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő, Axiom Space nevű vállalattal, és ennek nyomán immáron biztossá válik, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje és tudományos kísérleteket hajtson végre.

Tájékoztatása szerint az ezen idő alatt elvégzendő feladatok listájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni.

"Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről" - mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre.

A világ egyik vezető űrkutatási társaságának számító Axiom Space-szel kötendő szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet az ISS-en - tudatta.

"Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni" - hangsúlyozta.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Erre nagyon figyelj, ha aranyat, ezüstöt vennél!

Erre nagyon figyelj, ha aranyat, ezüstöt vennél!

Nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi napokon vannak túl a nemesfémek, az arany és az ezüst értéke is akkorát esett, amire korábban nem volt még példa. Sokan gondolkodnak most nemesfém vételben, nekik is mutatjuk a tanulságokat, hogy mire érdemes most figyelni, ha nemesfémbe fektetnének. A nemesfémekkel kiemelten foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×