Infostart.hu
eur:
375.03
usd:
317.88
bux:
127068.23
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Unsplash.com

Hihetetlen korlátozást vezet be az egyik nyugat-európai ország

Wales első minisztere ragaszkodik ahhoz, hogy „kevesebb életet veszítsenek” a walesi utakon, ezért az egész országban bevezetik a 20 mérföld/órás sebességkorlátozást.

Walesben szinte az összes beépített vagy lakott területen lévő úton 30 helyett már alapértelmezés szerint 20 mérföld/órás (körülbelül 32 kilométer/óra) sebességgel lehet közlekedni. A terv rendkívül ellentmondásos, az alsóház vezetője a héten úgy jellemezte, hogy „teljesen őrült, még a walesi munkáspárti kormány mércéjéhez képest is”.

Az ország első minisztere azt mondta a Sky Newsnak, hogy az új törvény a biztonságról szól, nem a politikáról: „Ez semmilyen értelemben nem politikai tétel, hanem bizonyítékokon alapul” – idézi Mark Drakeford szavait az Index.

Szerinte az alacsonyabb sebesség kevesebb balesetet jelent, és kevesebb életet veszítenek ezáltal. A walesi kormány reményei szerint az új törvény, aminek bevezetése 32 millió fontba került, 40 százalékkal kevesebb ütközést eredményez, évente hat-tíz emberéletet ment meg, és akár kétezer sérülést is elkerülhet.

A cikk szerint a walesiek ugyanakkor megosztottak a kérdésben, vannak, akik támogatják a döntést, de többen is nemtetszésüket fejezték ki. A rendszer ellen indított online petíciót rövid idő alatt több tízezren írták alá.

Gazdasági aggályok is felmerültek

A walesi kormány saját jelentése szerint a sebességkorlátozás gazdasági hatása 30 év alatt 4,5 milliárd fontot tehet ki. A walesi kormány az egészségügy számára jelentkező évi 92 millió font megtakarításra összpontosít, mikötben saját jelentése szerint a sebességkorlátozás gazdasági hatása 30 év alatt 4,5 milliárd fontot tehet ki.

Az új sebességkorlátozást a rendőrség a szokásos módon fogja betartatni, de a miniszterelnök a Sky Newsnak jelezte, hogy a lakosságot először is felvilágosítással fogják megcélozni.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×