Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Elektromos autók: Peking kemény választ küldött Ursula von der Leyennek

Rendkívül élesen reagált Peking az Európai Bizottság elnökének arra a vádjára, amely szerint a kínai gyártók elárasztják a globális, ezen belül az európai piacokat olcsó elektromos autóikkal.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke strasbourgi értékelő beszédében úgy vélekedett, hogy az alacsony árakat a hatalmas állami támogatások biztosítják. Egyidejűleg bejelentette, hogy a bizottság szubvencióellenes intézkedéseket, illetve ezzel kapcsolatban átfogó vizsgálatot kezdeményez a Kínából érkező elektromos járművek ellen.

A kínai kormány a leghatározottabban visszautasította Ursula von de Leyen vádjait, és "merő protekcionizmussal" vádolta az Európai Uniót. A nyilatkozat – amelyet az ARD német közszolgálati televízió ismertetett – azt hangoztatta, hogy Brüsszel a szabad verseny "leple alatt" valójában saját érdekeit védi.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője szerint Peking elítéli a bizottsági elnök bejelentéseit.

"Mindez nem más, mint merő protekcionizmus, amely érzékenyen érinti az autógyártás globális ellátási láncolatát"

– szögezte le a szóvivő. Mindez – mint fogalmazott – negatív hatással lesz a kínai–európai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra. Peking alaposan figyelni kívánja a szóban forgó protekcionista tendenciákat, illetve az azokat követő uniós intézkedéseket, és megvédi a kínai vállalatok érdekeit – hangsúlyozta a minisztériumi szóvivő.

A minisztérium ugyanakkor "párbeszédre és konzultációkra" szólította fel az Európai Uniót. Ez elengedhetetlen annak érdekében, hogy az autóipar közös fejlesztéséhez "tisztességes, diszkriminációtól mentes és kiszámítható" piaci környezetet teremtsünk – szögezte le az állásfoglalás. Egyidejűleg emlékeztetett arra, hogy ezen a téren Európát és Kínát többéves múltra visszatekintő kapcsolatok kötik össze.

Hangsúlyozta azt is, hogy a kínai autóipar gyors ütemben fejlődött, és versenyképessé vált. Ez az állandó technológiai innovációnak, valamint annak a következménye, hogy egy komplett szállítási láncolat alakult ki.

Peking szilárdan kitart nyílt és kooperatív magatartása mellett — hangoztatta a minisztérium. Ennek része, hogy

üdvözli a Kínában a jövőben is beruházni kívánó európai uniós tagországbeli cégeket, illetve azok terjeszkedését is. Ez vonatkozik az elektromos autókra is

– hangzott a pekingi állásfoglalás.

A Kínával foglalkozó Európai Kereskedelmi Kamara ugyanakkor a tisztességes verseny mellett foglalt állást. A szabad és nyitott piacok működését csakis a szabályokon alapuló kereskedelmi gyakorlat biztosítja. A kamara elnöke, a dán Jens Eskelund támogatásáról biztosította Ursula von der Leyen javaslatát. Utalt arra, hogy szükség van a tényeken alapuló vizsgálatra, ami biztosíthatja a szóban forgó elvek érvényesülését valamennyi piaci résztvevő számára.

A tisztességes piaci feltételek fontosságát hangsúlyozta a német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) is. A tekintélyes gazdasági szervezet a szabad verseny megsértésével vádolta Kínát. Ezt olyan problémának nevezte, amellyel Európának határozottan szembe kell szállnia. Azt azonban leszögezte, hogy lehetőség szerint nem "saját eltúlzott" szubvenciókkal és nem is hosszadalmas dömpingellenes eljárások következményét jelentő büntetővámokkal.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×