Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Viktor Zolotov, az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyija) igazgatója (k) a moszkvai Kremlben 2023. június 27-én, mielőtt az orosz elnök megköszöni a Wagner katonai magánvállalat június 24-i lázadásának elfojtásában részt vevő fegyveres testületek tagjainak helytállását. A lázadás még kezdetének napján vérontás nélkül végetk ért.
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Szergej Gunyejev

Wagner veteránokat toboroz az orosz Nemzeti Gárda

Sajtóhírek szerint azok is csatlakozhatnak az egyes alakulatokhoz, akik korábban elítéltek voltak, de az ukrajnai fronton teljesített szolgálatuk miatt kegyelemben részesültek.

Az orosz Nemzeti Gárda, a Roszgvargyija toborzást indított a Wagner zsoldosok veteránjai között – közölte a Portfolio.

A lap orosz hírportálok értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy azok is beléphetnek a Nemzeti Gárdába, akik korábban elítéltek voltak, de az ukrajnai háborúban teljesített szolgálatuk miatt kegyelmet kaptak. A toborzás során ugyanakkor figyelembe veszik, hogy az elítélt veteránok milyen bűncselekményt követtek el és állítólag ők nem tölthetnek be tiszti vagy vezetői pozíciót.

Az újoncoknak kötelező igazolniuk hiteles papírokkal a Wagner csoportban végzett szolgálatukat, illetve a kegyelmi kérvény másolatát is be kell nyújtaniuk.

Egyes becslések szerint a Wagner csoport legalább 50000 elítéltet toborzott különböző börtönökből. Azok részesültek kegyelemben, akik túlélték az Ukrajnában zajló harcokat és minimum fél évet szolgáltak a zsoldosok között.

Jelentős felhatalmazást kapott a Nemzeti Gárda

Az Infostart is beszámolt róla, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök idén nyáron írta alá azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy nehézfegyverzettel lássák el a Nemzeti Gárdát. A törvény szövege szerint a Nemzeti Gárda tagjai fizikai erőt, különleges módszereket, fegyvereket, valamint katonai és speciális eszközöket alkalmazhatnak. Utóbbi felszereléseket egyebek között túszok kiszabadítása érdekében, állampolgárok, tisztségviselők és katonák védelmében vethetik be, illetve zavargások alkalmával rendteremtésre, rendkívüli helyzetekben, járművek megállítására, ha a sofőr nem tenne eleget az erre irányuló felhívásokra, továbbá illegális fegyveres csoportosulások megfékezésére.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×