Infostart.hu
eur:
360.76
usd:
309.74
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Wagner zsoldos csapat. Forrás:Twitter/Giorgi Revishvili
Nyitókép: Forrás:Twitter/Giorgi Revishvili

Állítólag megvan ki lesz a Wagner-csoport új vezetője

Ugyanakkor egy moszkvai nemzetközi sajtóértekezleten a Kreml szóvivője nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Jevgenyij Prigozsin valóban életét vesztette.

Dmitrij Peszkovtól a BBC kért megerősítést a zsoldosvezér halálával kapcsolatban, de ő erre nem volt hajlandó. A Kreml szóvivője csak annyit mondott, hogy a Prigozsin halálával kapcsolatos nyugati találgatások hazugságok. Úgy fogalmazott: "Jelenleg nem sok tény áll rendelkezésünkre, a történteket a most folyó hatósági vizsgálattal kell tisztázni".

A brit média cég szerint Prigozsin feltételezett halála bizonytalanná teheti a Wagner-csoport jövőjét is. Ezzel kapcsolatban idézték Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, aki azt mondta, hogy továbbra is maradhat országában a mintegy tíz ezer orosz zsoldos.

Sok szakértő azonban úgy véli, hogy Lukasenka a Kreml utasításait hajtja végre - jegyezte meg a BBC.

Közben a közösségi médiában felröppent hírek szerint már megvan ki lesz a Wagner-csoport új vezetője.

Állítólag Viktor Anatoljevics But a „halál kalmára” néven is ismert, korábbi orosz KGB őrnagy és fegyverkereskedő veheti át a zsoldosok irányítását.

A hivatalos adatok szerint Dusanbéban (Tádzsikisztán) született, de ukrán nemzetiségű. A Szovjetunió felbomlása után orosz állampolgárságot kért. Ezt megelőzően a szovjet hadsereg Idegen nyelvi Intézetében szerzett diplomát. Több nyelven beszél: oroszul, angolul, portugálul, üzbégül, franciául, arabul és fársziul. A katonai szolágat után egy légi szállítmányozási céget hozott létre, de valójában fegyver kereskedelemmel foglalkozott.

Viktor Anatoljevics But, amerikai letartóztatásban. Forrás: Wikipédia
Viktor Anatoljevics But, amerikai letartóztatásban. Forrás: Wikipédia

But szinte minden fegyveres csoportot kiszolgált, aki tudott fizetni neki. Rengeteg vállalatot alapított, és ezeket ráadásul különféle országokban, mint például az Egyesült Arab Emirátusokban, Afganisztánban, Guineában és Libériában. Az ENSZ és az Egyesült Államok szerint jóformán minden afrikai konfliktushoz szállított fegyvereket.

Viktor Butot 2008. március 6-án egy elegáns thaiföldi szállodában elfogták. Az Egyesült Államok kérte a kiadatását, mert gyaníthatóan több milliós fegyverüzleteket bonyolított le a FRAC nevű kolumbiai, kormányellenes gerilla szervezettel. Két évvel később átadták az Egyesült Államoknak, ahol bíróság elé állították és huszonöt év börtönbüntetésre ítélték. 2022 decemberében kicserélték az amerikai kosárlabdázó, Brittney Griner-rel és visszatérhetett Oroszországba.

Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×