Infostart.hu
eur:
360.77
usd:
309.66
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
An elderly man not feeling well while doctor writing down symptoms during COVID-19 pandemic.
Nyitókép: Smederevac/Getty Images

Figyelmeztetés: a Covid-fertőzés két évig halált okozhat

Dr. Ziyad Al-Aly, a Washingtoni Egyetem epidemiológusa: "Sokan azt gondolják, hogy elkapták a Covidot, túl vannak rajta, és jól vannak. Lehet, hogy elfelejtették a Covidot, de a Covid nem feledkezett meg róluk."

Szakértők egy csoportja sürgős figyelmeztetést adott ki azok számára, akik az elmúlt két évben lettek Covid-fertőzöttek és kórházba is kerültek. Egy új amerikai kutatás ugyanis azt mutatja, hogy akik megfertőződtek Coviddal és kórházi kezelésre szorultak, azok a fertőzés után két éven belül még viszonylag nagy halálozási kockázatnak vannak kitéve – írja a brit The Sun alapján a Bors.

A Nature Medicine-ben megjelent friss tanulmány az USA hadseregének veteránjai körében végzett adatgyűjtés alapján jutott arra a megállapításra, hogy

a Covid-fertőzés elkapása utáni két éven belül viszonylag nagy az esélye a halálozásra azoknak, akik kórházba is kerültek a vírus miatt.

Ugyanebben a csoportban nagy a kockázata az olyan súlyos egészségügyi problémák kialakulásának is, mint például a tüdőbetegség és a cukorbetegség, illetve az általános fáradtság.

A tanulmány szerint ugyanakkor a fertőzést követő két év elteltével viszont már csökken a halálozási kockázat.

Sokan azt gondolják, hogy elkapták a Covidot, túl vannak rajta, és jól vannak. Lehet, hogy elfelejtették a Covidot, de a Covid nem feledkezett meg róluk. Még mindig pusztítást végez a testükben – fogalmazott a tanulmány szerzője, dr. Ziyad Al-Aly, a Washingtoni Egyetem epidemiológusa.

Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Reggel még úgy tűnt, hogy a mai nap is a dollár erősödéséről fog szólni, mivel a piac egyre inkább aggódva figyeli az iráni háború gazdasági hatásait, az elszálló olajárakat és a gyorsuló inflációt, így menedéket keres. Délután azonban kiszivárgott, hogy az USA elfogadhatta az iráni olajszankció feloldását, aminek a hatására a dollár gyengülésbe fordult át, míg a forint tartja magát, sőt, némileg erősödött a nap eleje óta. Eközben az MNB friss adatokat tett közzé, amiből kiderült, hogy négy és fél éves csúcson van a magyar államadósság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×