Infostart.hu
eur:
360.68
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Donald Trump volt amerikai elnök látogatást tesz a nevét viselő golfklubban a skóciai Turnberryben 2023. május 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/PA/Steve Welsh

Donald Trump is megszólalt

Az Egyesült Államok határának biztosítását nevezte legelső elnöki feladatának Donald Trump a jövő évi újraválasztása esetén - a volt elnök Tucker Carlson közösségi médiában elérhető műsorának adott interjút. Trump elmondta azt is, az ukrajnai háborúnak "azonnal véget kell érnie, és nem az egyik, vagy másik oldal miatt, hanem azért, mert több százezer ember már életét vesztette".

Donald Trump hangsúlyozta: legelső intézkedése a határ szigorú lezárása lenne a törvénytelenül érkezőkkel szemben, és csak azok jöhetnének be az Egyesült Államokba, akik ezt legálisan akarják megtenni.

Azon százezreket - szavai szerint a bűnözőket -, akik törvénytelenül érkeztek, hazaküldené országukba - tette hozzá.

Utódját, Joe Bident az ország történetének legrosszabb elnökeként jellemezte, és inkompetensnek nevezte többek között az ukrajnai háború kezelését illetően. "Ennek a háborúnak azonnal véget kell érnie, és nem az egyik, vagy másik oldal miatt, hanem azért, mert több százezer ember már életét vesztette" - fogalmazott, hozzátéve: szerinte nagyon könnyen véget lehetne vetni a háborúnak, és ha ő lett volna az elnöki székben, a háború soha nem tört volna ki.

Kétségbe vonta Joe Biden szellemi és fizikai alkalmasságát az elnöki pozícióra, de ahogy mondta, ettől még elképzelhető, hogy ténylegesen ő indul a demokraták jelöltjeként. Megjegyezte, hogy szívesen megméretné magát újra Joe Bidennel szemben, már csak a mostani elnök által nyújtott teljesítmény miatt is, amit szörnyűnek nevezett.

Az ellene indult eddigi négy bűnvádi eljárással kapcsolatban Donald Trump kijelentette: támogatottsága ezek nyomán csak emelkedett, ami azt bizonyítja, hogy az emberek megértették azok politikai jellegét.

Tucker Carlsonnak arra a kérdésére, hogy látja-e egy nyílt erőszakba torkolló konfliktus kialakulásának esélyét az Egyesült Államokban, Donald Trump azt mondta, hogy nem tudja, de "a szenvedély, és ezzel egy időben a gyűlölet, soha nem látott szintje jellemzi az országot, ami soha nem jó kombináció".

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×