Infostart.hu
eur:
359.68
usd:
310.4
bux:
131389.51
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Utoljára jelent meg nyomtatásban a világ legrégibb, még létező napilapja

Pénteken jelent meg utoljára nyomtatásban a világ legrégibb még létező napilapja, az osztrák Wiener Zeitung, amely a jövőben csak online formában lesz elérhető, bár havonta egyszer nyomtatott kiadása is megjelenik majd.

Az újság első száma 1703. augusztus 8-án került utcára, akkor még Wiennerisches Diarium címmel. A nyomtatott változat megszűnésével a németországi Alsó-Szászországban 1705. június 24. óta megjelenő Hildesheimer Allgemeine Zeitung veheti át a világ legrégibb még létező újságja címet a Wiener Zeitungtól.

A nyomatott változat megszűnésével 65 állás is megszűnik az osztrák lapnál, ezen belül a szerkesztőség létszáma 35 fővel 20-ra csökken.

A „minőségi újságírást” képviselő lap az utóbbi időben már csak napi mintegy 8000 példányban jelent meg, az utolsó szám a szokásosnál sokszorta több – 50 ezer – példányban és bővített terjedelemben került utcára.

A nyomtatott kiadást azért szüntetik meg, mert egy törvénymódosítás nyomán az újság elesett legfontosabb bevételi forrásától: a törvény által előírt céges közleményeket eddig kötelező volt a Wiener Zeitungban nyomtatásban, fizetett formában közzétenni.

A Wiener Zeitung megszűnésével 13-ra csökken a nyomtatott napilapok száma Ausztriában, a legrégibbnek ezentúl az 1848-ban alapított Die Presse számít.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Nem voltam kemény, csak egyenes és őszinte azbesztügyben, és a kancellár úr jól fogadta” – Magyar Péter miniszterelnök rövid sajtótájékoztatót tartott a Hofburg előtt Bécsben, miután hivatalos munkaebéden vett részt minisztereivel az osztrák gazdasági élet képviselőivel. Találkozott és megbeszélést folytatott Alexander Van der Bellen osztrák államfővel is, majd a magyar delegáció vonattal indult haza Budapestre.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Orosz vadászgépek veszélyesen megközelítettek egy fegyvertelen brit felderítő repülőgépet a Fekete-tenger felett – közölte a brit védelmi minisztérium. Az incidens során az egyik orosz gép mindössze hat méterre repült el a brit repülőgép orra előtt - írja a Sky News. Az ukrán dróncsapások az elmúlt napokban Közép-Oroszország szinte valamennyi jelentős olajfinomítóját leállásra vagy kapacitáscsökkentésre kényszerítették. Ezt adatok és névtelenséget kérő források is megerősítették. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×