Infostart.hu
eur:
359.43
usd:
310.04
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Tino Chrupalla (b) és Alice Weidel, a német ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnökei sajtótájékoztatóra érkeznek Berlinben 2021. május 25-én. Az AfD Chrupallát és Weidelt indítja kancellárjelöltként a szeptemberi szövetségi parlamenti választáson.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Már az AfD a második legnépszerűbb párt Németországban

Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója szerint az új német bevándorlási törvény is csak az AfD-nek kedvez.

Az Alternative für Deutschland (AfD), tehát az Alternatíva Németországért immáron országosan 20 százalékon áll, ezzel a második legnépszerűbb párt Németország a CDU mögött, aminek a támogatottsága 27-28 százalékon van. Eközben a szociáldemokraták (SDP) már ténylegesen 20 százalék alá süllyedtek valamennyi német mérés szerint – ismertette Bauer Bence.

Az erőviszonyok ilyetén megváltozásához több tényező is hozzájárult. Köztük az, hogy Németországban válság válságot követett az utóbbi években – emlékeztetett a szakértő. Kezdve a 2015-ös menekültválsággal, amit azóta sem tudott a német társadalom feldolgozni csomó szociális, lakhatási, oktatási, gazdasági, pénzügyi, de akár közbiztonsági vonzatával is. Ezután a Covid-válság következett, ami ismételten a szegényebb alsóbb középosztályt érintette legintenzívebben, most pedig az energiaválság tart – tette hozzá az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója, aki szerint ezek miatt

a német társadalomban egyre nagyobb a frusztrációs potenciál, főképp keleten, az alacsonyabb jövedelműek körében.

Utóbbit jól mutatja, hogy Kelet-Németországban az AfD támogatottsága sok mérésben messze 30 százalék fölötti.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, rendkívüli a hiány Németországban a szakképzett munkaerőből, amit a német kormány az – Európai Unión kívüli – szakmunkások bevándorlásának megkönnyítésével kívánja orvosolni. Az erre vonatkozó törvénytervezetet a Scholz-kabinet már jóvá is hagyta, és napokon belül a parlament elé kívánja terjeszteni. Bauer Bence szerint kétségtelen, hogy a Németországban szövetségi szinten kormányzó közlekedésilámpa-koalíció (jelzőlámpa) erőteljesen szeretné forszírozni a migrációt, ráadásul úgy, hogy annak illegális formája ellen nem tesz semmit, azaz például alig-alig vannak már kitoloncolások, sőt mi több, aki nem követ el bűncselekményt, 5 év után már német állampolgárságért folyamodhat. A Nancy Faeser belügyminiszter által bemutatott törvény egészen új paradigmaváltást jelent a német belpolitikában, miszerint

az eddig viszonylag visszafogott állampolgársági törvényt most már teljes mértékben liberalizálják, és gyakorlatilag bárki német állampolgár lehet.

Emiatt aztán nagyon sok új szavazóra kell majd Németországban számítani – amellett, hogy a választói korhatárt is 16 évre csökkenthetik –, akik viszont nem a konzervatív pártok támogatói lesznek.

A szakértő egyetértett azzal, hogy az említett törvényi változások abszolút az AfD malmára hajthatják a vizet, miután ezek nem találnak visszhangra a német populációban. Talán egy szűk nagyvárosi baloldali zöld elit támogatja, de a németek derékhada nem, emiatt egyre jobban az a vélekedés alakul ki, hogy a politikai elit nem veszi figyelembe az egyszerű embereknek a véleményét, különösen azokét, akik már eddig is „másodosztályú polgároknak” érezték magukat. „Ez a törvény csak olaj a tűzre, és az AfD tovább fog erősödni.”

Arra a kérdésre, hogy az AfD-nek lehet-e esélye kormányzára – akár koalícióban – a következő, 2025-ös választásokat követően, Bauer Bence úgy fogalmazott, hogy azért szövetségi szinten még nem rózsás a párt helyzete, de egy hosszú menetelésen van túl tíz éves megalakulása óta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy épp múlt vasárnap sikerült a pártnak bezsebelnie a dél-türingia Sonneberg járásban egy járási hivatali elnöki pozíciót, ami az első, ha csak alsóbb szintű (önkormányzati), de kormányzati pozíció, amivel bírnak. De szinte borítékolható, hogy a 2024-es szászországi és türingiai tartományi választásokon 30 százalék körüli, akár még jobb eredményeket fog begyűjteni, és akkor el kell majd gondolkodnia a német politikának arról, hogy az AfD-t tartósan „karanténban” lehet-e tartani – magyarázta az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója, aki szerint innen már egyenes út vezet a 2025-os szövetségi parlamenti választáshoz,

mégsem gondolná, hogy reális esélye lehet, hogy az AfD állítson ki kancellárt, vagy hogy a párt szövetségi szinten kormányozzon, hiszen ettől a többi párt mereven elzárkózik.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×