Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja sajtótájékozatót tart az Európai Unió bővítési csomagjáról Brüsszelben 2020. október 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Várhelyi Olivér is üzent Törökországba

Az Európai Unió üdvözli a vasárnap Törökországban tartott parlamenti és elnökválasztást, ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy átlátható, inkluzív és hiteles választásokra van szükség, egyenlő versenyfeltételek mellett - jelentette ki közös nyilatkozatában Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos.

Az uniós bizottság két tagja a nyilatkozatban kijelentette: üdvözlik a török választások magas részvételi arányát is, amely - mint írták - egyértelmű jele annak, hogy a török nép elkötelezett demokratikus szavazati jogának gyakorlása mellett.

Tudomásul veszik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács választási megfigyelő missziójának előzetes megállapításait és következtetéseit - amelyek szerint a választás nem felelt meg a demokratikus választáshoz szükséges minden alapelvnek. Ezzel kapcsolatban

Josep Borrell és Várhelyi Olivér felszólította a török hatóságokat, hogy orvosolják a feltárt hiányosságokat.

"Az EU kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy átlátható, inkluzív és hiteles választásokra van szükség, egyenlő versenyfeltételek mellett" - fogalmaztak, majd hozzátették: az unió várakozással tekint a hivatalba lépő parlament munkájának megkezdése elé.

Törökországban a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök nyerte meg a szavazatok 49,51 százalékával. Az abszolút többség hiányában május 28-án második fordulót tartanak.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×