Infostart.hu
eur:
381.03
usd:
322.36
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b) fogadja Csin Kang kínai államtanácsos, külügyminiszter Pekingben 2023. május 15-én.
Nyitókép: MTI/KKM

Szijjártó Péter: újabb hárommilliárd eurónyi kínai beruházás érkezik Magyarországra

Ezt a Pekingben tárgyaló külügyminiszter jelentette be. Mint mondta: a két ország szorosan együttműködik annak érdekében is, hogy mielőbb tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és béketárgyalások kezdődjenek.

A tárcavezető a kínai kollégájával, Csin Kanggal folytatott egyeztetését követően a két ország közötti stratégiai partnerségről beszélt, amelynek jelentőségét szavai szerint az utóbbi években a koronavírus-járvány elleni küzdelem, a gazdasági válság és a háborús helyzet is megerősítette. Magyarországot különösen súlyos kihívások érik a szomszédságban zajló fegyveres konfliktus miatt, ezért hazánk a béke pártján áll, azt szeretné, hogy minél előbb véget érjenek a harcok. Mint fogalmazott, Magyarország és Kína számíthat egymásra a béketábor hangjának erősítésében.

Szijjártó Péter leszögezte: "nagyra becsüljük Kína erőfeszítéseit, amelyeket a béke érdekében tett az elmúlt időszakban, nagyra becsüljük azt a béketervet, amelyet Kína letett az asztalra".

A külügyminiszter tárgyalt a kínai kereskedelmi miniszterrel is. A Vang Ven-taóval folytatott találkozóját követően arról számolt be, hogy öt kínai nagyvállalat vezetőjével is találkozott a nap folyamán, amely társaságok közül négy az elektromos autóiparhoz kapcsolódóan fog beruházást végrehajtani Magyarországon, így kiszolgálva a szintén jelen lévő német autógyártókat.

"A következő időszakban újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön Magyarországra"

- mondta, hozzátéve, hogy ezek nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedés fenntartásához.

Aláhúzta: ezek a beruházások mind az európai autóipar megújítása érdekében, a német vállalatoktól kapott megrendelések miatt érkeznek a kontinensre. "Nagyra becsüljük azt, hogy a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává vált Magyarország. 2022 végére Magyarországon már több kínai beruházás volt, mint bárhol máshol a közép-európai országokban" - közölte.

"Mi ezt a folyamatot folyamatosan szeretnénk fenntartani, (...) ezért továbbra is ösztönözzük a kínai beruházásokat", amelyekhez mindig a maximális támogatást adjuk - fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború egyik legsúlyosabb negatív következménye, hogy a világ ismét megindult a blokkosodás irányába, ami a magyar érdekekkel teljesen ellentétes.

Leszögezte, hogy az Európai Unió és Kína együttműködését a kölcsönös tiszteletre és előnyökre kellene alapozni. "Nem értünk egyet azzal, hogy Kínát kockázatként vagy fenyegetésként kellene kezelni. Azt gondoljuk, hogy a Kínával való együttműködés hatalmas lehetőségeket tartogat a partnerek számára" - jelentette ki.

"Ezért mi folyamatosan fejleszteni szeretnénk az Európai Unió és Kína együttműködését,

amibe nyilván nem fér az bele, hogy az EU például kínai vállalatokat helyezzen szankciós listára vagy exportkorlátozási szigorításoknak vessen alá kínai vállalatokat" - figyelmeztetett.

A miniszter emlékeztetett, hogy tavaly a kínai bruttó hazai termék (GDP) rekordot döntött, meghaladta az EU gazdasági teljesítményét, miközben az országban egyetlen év alatt 12 millió új városi munkahely jött létre. "Ezek mind abba az irányba mutatnak, hogy a Kínával való együttműködésből Európa csak profitálni tudna, épp ezért mi egy erős, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést szorgalmazunk" - emelte ki.

(A nyitóképen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert fogadja Csin Kang kínai államtanácsos, külügyminiszter Pekingben 2023. 05. 15-én.)

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
A techcégek miatt estek a tőzsdék

A techcégek miatt estek a tőzsdék

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolták a tőzsdei hangulatot kedden. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám, ami végül mínuszba lökte a főbb indexeket. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthattunk nap közben, de estére alábbhagyott a lendület. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×