Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Rendőrautó lángol a külföldi ügynökökről szóló törvény elleni tiltakozáson a parlament épületénél Tbilisziben 2023. március 7-én, miután a parlament első olvasatban elfogadta a jogszabályt. A kormányzó Georgiai Álom párt kezdeményezésére megszavazott törvény előírja, hogy minden, a működési költségének több mint 20 százalékát külföldről szerző szervezet külföldi ügynökként regisztráltassa magát, ellenkező esetben súlyos bírsággal sújtják.
Nyitókép: MTI/AP/Zurab Cercvadze

Visszavonták a nagy indulatokat kiváltó törvényjavaslatot Grúziában

Vagyis mégsem veszik nyilvántartásba a „külföldi ügynököknek” minősülő médiumokat, civil szervezeteket és magánszemélyeket.

Gondoskodnunk kell a békéről, a nyugalomról és a gazdasági fejlődésről országunkban, valamint Georgiának az európai integráció felé haladásáról. Ezért minden polgár energiáját nem a konfrontációra, hanem országunk helyes irányú fejlődésére kell fordítanunk. Mindezeket figyelembe véve, a társadalom minden tagja előtt felelős kormányzó hatóságként úgy döntöttünk, hogy egyértelműen visszavonjuk az általunk támogatott törvényjavaslatot" - tudatta a párt.

A pártok úgy vélik, hogy "bizonyos erőknek" sikerült a kezdeményezést negatív színben feltüntetniük, és meggyőzniük az embereket, hogy az az orosz törvényhez hasonlít, ami az ország európai fejlődési útjának elutasításaként értelmezhető.

Hétfőn a képviselők első olvasatban elfogadták a törvénytervezetet, amely a külföldi "ügynökök" - a külföldről finanszírozásban részesülő médiumok, civil szervezetek és magánszemélyek - nyilvántartását irányozta elő. A kormányzó Georgiai Álom párt által támogatott törvény elfogadása esetén

előírta volna, hogy minden, a működési költségének több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezet "külföldi ügynökként" regisztráltassa magát, ellenkező esetben súlyos bírsággal sújtják.

Irakli Garibasvili miniszterelnök korábban támogatásáról biztosította a törvényt, mondván, hogy a külföldi ügynökökkel kapcsolatos intézkedések megfelelnek "az európai és a nemzetközi szabványoknak".

A javaslat szerzői azt állítják, hogy ez nem más, mint az Egyesült Államokban is érvényben lévő törvény enyhébb változata. Az ellenzék, valamint Kelly Degnan, az Egyesült Államok nagykövete Tbilisziben korábban azt mondta, hogy a törvénytervezet inkább az Oroszországban hatályos törvényhez hasonlít, és semmi köze az amerikaihoz.

A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki a fővárosban, Tbilisziben. A tüntetések első napján több mint hatvan embert vettek őrizetbe. A rendteremtés során ötven rendőr is megsebesült. A tiltakozások szerda este is folytatódtak a parlament épülete előtt. A biztonsági erők vízágyúkat és könnygázt vetettek be a megmozdulás feloszlatására.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

A testvértelepülési kapcsolatok sokszor formális együttműködéseknek tűnnek, ám tanulmányunk rávilágít arra, hogy mögöttük gyakran mély történeti és közösségi kötelékek húzódnak meg. Kutatásunkban azt vizsgáljuk meg, miként él tovább a magyarországi bolgárkertészek öröksége a mai bolgár-magyar önkormányzati kapcsolatokban. Országos testvértelepülési adatbázisokra és interjúkra támaszkodva mutatjuk be, hogy számos együttműködés nem véletlenszerűen jött létre: a bolgárkertészeket egykor kibocsátó, valamint az őket befogadó települések között máig élő kapcsolati hálók rajzolódnak ki. Az eredmények szerint a közös múlt, a családi emlékezet és a helyi bolgár közösségek jelenléte kulcsszerepet játszik a partnerségek kialakításában, ám a valódi, élő együttműködést a rendszeres intézményi és közösségi kapcsolattartás tartja fenn. A tanulmány így új nézőpontból értelmezi a városdiplomáciát: mint történeti gyökerekből táplálkozó, alulról építkező kapcsolatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:45
×
×
×
×