Infostart.hu
eur:
377.52
usd:
319.76
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Fának dőlve tart pihenőt az azonosítatlan áldozatok földi maradványait exhumáló csoport egyik tagja a kelet-ukrajnai Harkiv megyében levő Izjumnál 2022. szeptember 16-án, a tömegsír felfedezésének másnapján. Az ukrán hatóságok több mint 440 egyenként elásott holttestet hantoltak ki az orosz erőktől nemrégiben visszafoglalt város melletti erdőben.
Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

Start előtt a nemzetközi agressziók kivizsgálásával foglalkozó központ

És létrejön a nemzetközi bűnügyi bizonyítékok adatbázisa.

A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben, az ukrajnai háborús során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel rendezett konferencián szombaton.

Nyitóbeszédében Didier Reynders közölte, várakozásai szerint a kijevi konferencia résztvevői aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő központ létrehozásáról szóló megállapodást.

Hangsúlyozta, az ICPA létrehozása valamennyi EU-tagállam teljes támogatását élvezi, az Európai Bizottság pedig készen áll arra, hogy megadja a szükséges támogatást a központ működéséhez.

"Minden követ megmozgatunk azon törekvésünk sikere érdekében, hogy véget vessünk az Oroszország által itt, Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének" - fogalmazott Reynders, majd hozzátette: az EU és tagállamai között egyetértés van abban, hogy az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.

Az Európai Bizottság biztosítani fogja, hogy a közös nyomozócsoporton keresztül támogatott vizsgálatokat egységes és együttműködő módon folytassák le - mondta. Ennek érdekében már a jövő hónapban megbeszélések kezdődnek a tagállamokkal, valamint Ausztráliával, Kanadával, Liechtensteinnel, Japánnal, az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal - tájékoztatott.

Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli végrehajtó testület teljes mértékben támogatja annak lehetőségét, hogy a jövőben kiterjesszék a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát az agressziós bűncselekmények kivizsgálására is. Továbbra is a Nemzetközi Büntetőbíróságnak kell az alapvető nemzetközi bűncselekmények kezelésének kulcsfontosságú joghatóságának maradnia - tette hozzá.

Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért - húzta alá Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték - hívta fel a figyelmet.

Az Európai Unió a politikus ismertetése szerint támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetetett bűncselekmények kivizsgálására.

(A nyitóképen: az azonosítatlan áldozatok földi maradványait exhumáló csoport egyik tagja a kelet-ukrajnai Harkiv megyében levő Izjumnál 2022. szeptember 16-án, a tömegsír felfedezésének másnapján.)

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Olyat produkál a forint, aminek sokan örülhetnek

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×