Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Résztvevők világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 külügyminiszteri értekezletén Újdelhiben 2023. március 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/Olivier Douliery

Csiki Varga Tamás a G20-ról: joggal lehet csalódott a világ

Az eltérő nagyhatalmi érdekek miatt nem történt előrelépés az élelmiszer-ellátás biztonsága ügyében a legfejlettebb államok csúcstalálkozóján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa szerint. Úgy látja, az amerikai és orosz külügyminiszter találkozását nem kell túlértékelni.

Újdelhiben tartották csúcstalálkozójukat a világ legfejlettebb államait tömörítő G20 csoport külügyminiszterei. A középpontban az orosz–ukrán háború volt, közös nyilatkozat viszont nem született.

Csiki Varga Tamás szerint a G20 találkozó célja alapvetően az, hogy a gazdasági globális ügyeket egyeztessenek, illetve ehhez kapcsolódóan például az ellátásbiztonsághoz, az élelmiszer-, energiaellátáshoz kötődő együttműködést erősítsék, de ezek most háttérbe szorultak annak ellenére, hogy a rendező Indiának kifejezetten az lett volna szándéka, hogy a konfliktust át tudják hidalni.

A G20 csoport tagja Oroszország és Kína is. A szakértő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy politikai értelemben a nyugati országok és az Egyesült Államok által kihívónak tekintett államok, Kína, Oroszország ellentétes térfélen állnak. De van egy harmadik csoport is.

„A harmadik világ, a hidegháborús terminológiával »az el nem kötelezettek«, ami most leginkább a globális délként jelenik meg, és amit India igyekszik egyfajta vezető pozícióból koordinálni. Legalább ez a három csoport felfedezhető a G20-on belül” – mondta Csiki Varga Tamás.

Nagy figyelmet kapott a fejlemény, hogy ha futólag is, de a háború kitörése óta először találkozott egymással Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott Csiki Varga Tamás, hogy a találkozó tényét lehet pozitívumként tekinteni, de

nem egyeztetett tárgyalás volt, nem a háborús ügyekről egyeztettek, hanem üzenetet váltottak, kifejtették egymásnak az álláspontjukat.

„Blinken arra emlékeztette orosz kollégáját, hogy hagyják abba az agressziót, Oroszország pedig a saját narratívában azt jelezte, hogy a szankciók nem eredményesek, és ezeket a globális gazdaság és egyéb ügyek miatt szerintük fel kellene függeszteni” – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

A házigazda India szorgalmazta, hogy foglalkozzanak az élelmiszergazdasággal, az energiabiztonság kérdéseivel, ezzel kapcsolatosan fogadjanak el megállapodásokat vagy közös nyilatkozatokat. Csiki Varga Tamás szerint a lakosság szempontjából a világon ezek a legfontosabbak, hiszen a megélhetést tehetik nehezebbé, viszont a nagyhatalmaknak eltérő a prioritássorrendjük, kidomborodott az az ellentét, hogy kinek az érdekeit helyezik előtérbe: „a nemzetközi közvélemény joggal lehet csalódott, hogy nem kap nagyobb figyelmet például az élelmiszer-ellátás biztonsága a világ kevésbé fejlett régióiban.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×