Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.85
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Óriásnyulak egy bevásárlóközpont bejáratánál a holdújév ünnepe előtt Hongkongban 2023. január 21-én. A kínai holdnaptár szerint január 22-én köszönt be az új év, amely az állatövek szerint jelölt 12 esztendő közül a nyúl éve lesz. A kínai újév, a holdújév a világ népességének több mint egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe. Kínában, Dél-Koreában és Kelet-Ázsia több más országában is megünneplik.
Nyitókép: MTI/AP/Bertha Wang

Őrült számok a kínai koronavírus-járványról

December eleje óta 840 ezer kínai fertőzött halhatott meg.

A koronavírus újabb, Kínában pusztító hulláma napi 4,2 millió esettel ért tetőpontjára a londoni székhelyű Airfinity kutatóintézet közlése szerint.

Az intézetnek a hét elején közzétett becslése szerint a Covid-19 december eleje óta mintegy 840 ezer halálos áldozatot szedhetett az ázsiai országban.

A korábban előre jelzett két külön járványhullám helyett vélhetően egyetlen hosszú járványhullámmal kell számolni az ázsiai országban, így vélhetően nőni fog a kórházakra nehezedő nyomás és a halálozások száma is - tette hozzá az Airfinity.

Szakértők arra figyelmeztettek, hogy

a hét végén ünnepelt kínai újév és az ezzel összefüggő rokonlátogatások, belföldi utazások nyomán várhatóan gyorsulni fog a vírus terjedése.

A kínai járványkutató és betegségmegelőző központ részéről azt közölték, a lakosok már körülbelül 80 százaléka, azaz mintegy egymilliárd ember kaphatta el eddig a vírust.

Kína december elején szakított a járvány 2020-as kitörése nyomán szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat, és leállította a széles körű teszteléseket is. Ezt követően szinte azonnal emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, sok helyen pedig gyógyszerhiányról is beszámoltak.

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig nem bíznak a kínai egészségügyi hatóságok által közölt számokban.

(Nyitóképünkön óriásnyulak egy bevásárlóközpont bejáratánál a holdújév ünnepe előtt Hongkongban 2023. január 21-én. A kínai holdnaptár szerint január 22-én köszönt be az új év, amely az állatövek szerint jelölt 12 esztendő közül a nyúl éve lesz.)

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×