Infostart.hu
eur:
355.31
usd:
307.48
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Prison Cell Bars - Black and White
Nyitókép: DanHenson1/Getty Images

Öten el akarták rabolni a német egészségügyi minisztert

A négy férfiból és egy nőből álló csoport egy éve alakult.

Németországban vádat emeltek hazaárulás miatt öt szélsőjobboldali emberrel szemben, akik Karl Lauterbach egészségügyi miniszter elrablását tervezték, és állítólag készek voltak gyilkolni is a német kormány megdöntése érdekében – jelentette be a német főügyész.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a csoport 2022 januárjának közepén alakult azzal a céllal, hogy "erőszakkal polgárháborús állapotokat teremtsen Németországban" a kormány és a parlamentáris demokrácia megdöntése érdekében. Hozzátette, hogy a csoport elfogadta, hogy mindez emberéletekbe kerülhet.

A birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalomhoz köthető csoport azt tervezte, hogy felszámolja a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezi át az országot.

A négy férfiból és egy nőből álló csoportot még tavaly őrizetbe vették, amikor fény derült a feltételezett összeesküvésre. Az ügyészség verziója szerint a gyanúsítottak egyre kézzelfoghatóbb előkészületeket tettek terveik végrehajtására. Háromlépcsős terv alapján először országos áramkimaradást akartak okozni, majd el akarták rabolni Karl Lauterbach egészségügyi tárcavezetőt, végül pedig egy gyűlés egybehívását tervezték a kormány leváltásának és egy új vezető kinevezésének céljával.

Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×