Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Recep Tayyip Erdogan török elnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetőinek a csúcstalálkozója után Brüsszelben 2022. március 24-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Újabb unortodox lépést tett a török államfő az újraválasztása felé

Ankarában a napokban jelentették be, hogy januártól 55 százalékkal emelkedik a minimálbér. Recep Tayyip Erdogan elnök pedig az újév előestéjén rendelte el a minimális nyugdíjkorhatár eltörlését. Általános vélekedés szerint ezzel még inkább növekedtek a 2003 óta miniszterelnökként, majd államfőként szünet nélkül hatalmon lévő államfő újraválasztási esélyei a jövő év első felében sorra kerülő elnökválasztáson.

Az elnökválasztást és ezzel párhuzamosan a parlamenti választásokat júniusban tartják. A 68 éves Erdogan - aki 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig köztársasági elnök - a közelmúltban többször is megesküdött arra, hogy utoljára méretteti meg magát.

Mindenesetre az infláció rohamos növekedése után jobbnak látta bejelenteni a minimálbér növelését, ami a munkavállalók közel 40 százalékát érinti Törökországban. Egyidejűleg jelezte azt is, ha 2023-ban váratlan fejleménnyel találnák szembe magukat, akkor jövőre még tovább emelik a minimálbér összegét.

Minderre nagy szükség volt annak nyomán, hogy a kis-ázsiai országban a 84 százalék körüli infláció több mint két évtizedes rekordot döntött.

A Der Spiegel szerint a nyugdíjkorhatárt érintő mostani elnöki rendelet pedig

lehetővé teszi, hogy több mint kétmillió török állampolgár akár holnaptól nyugdíjba mehet.

Az eddig érvényben lévő alsó korhatár a nők esetében 58, a férfiakat illetően pedig 60 volt.

Az egyelőre nem világos, hogy mindez az állam számára milyen költségekkel jár.

A nyugdíjhoz szükséges egyetlen feltétel mostantól a ledolgozott és egyben biztosításkötelezett munkanapok száma.

A különböző munkaügyi szervezetek ezt már hosszabb ideje követelték, és az államfő most értékelte úgy, hogy erre elérkezett az idő.

Mindez azt jelenti, hogy az alkalmazottak számára az alsó határ minimum 7200 nap, a közigazgatásban dolgozók, illetve vállalkozók esetében pedig 9000.

Ez az utóbbi nagyjából 25 évnek felel meg. A 7200 nap pedig még a 20 évet sem éri el.

A 85 milliós Törökországban a nyugdíjasok jelenlegi száma mintegy 13,9 millió, ami az új rendelkezéssel 2,25 millióval növekedhet.

Erdogan országát egyszerre sújtja a rekordméretű infláció, a török valuta, a líra rohamos gyengülése és mindezzel párhuzamosan az életszínvonal rohamos romlása.

A Világbank adatai alapján Törökország a "legjobb" tíz között van azoknak az oszágoknak a listáján, amelyekben a leggyorsabban nőnek az élelmiszerárak. Ezen a listán Magyarország is szerepel.

Mindennek ellenére az államfő újraválasztási esélyeit növeli az is, hogy a közelmúltban két év hét hónap szabadságvesztésre ítélték, valamint eltiltották politikai jogainak gyakorlásától Ekrem Imamoglut Isztambul polgármesterét.

A vád a választási bizottság tagjainak állítólagos sértegetése volt.

Imamoglut a 2023-as elnökválasztáson Erdogan lehetséges és esélyes ellenfeleként emlegették, elítélése ellenzéki tüntetéseket és nemzetközi bírálatokat váltott ki.

Erdogan mindenesetre sietett leszögezni, hogy semmi köze nem volt a polgármester elleni ítélethez. ítélethez.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat tőzsdéken, részben Donald Trump vámintézkedései miatt, melyeket azt követően hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Európában vegyesen zártak a tőzsdék. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése volt a kiemelt esemény, az előzetes várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett a jegybank. Emellett a Mol részvényeiben látható nagyobb elmozdulás, miután az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a céggel szemben. A Telekom ezzel szemben nagyot emelkedett a holnapi gyorsjelentés előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×