Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) és Szergej Sojgu védelmi miniszter az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetői kollégiumának tanácskozásán a moszkvai minisztériumban 2022. december 21-én, az ukrajnai háború alatt.
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Fagyejcsev

Csiki Varga Tamás: így továbbra is komoly veszteséget fognak elszenvedni az oroszok

A NATO teljes katonai kapacitását beveti Oroszország ellen Ukrajnába – vélekedett a napokban Vlagyimir Putyin az orosz elnök, míg a védelmi minisztere „megfelelő” választ helyezett kilátásban Finnország és Svédország küszöbön álló NATO-csatlakozása kapcsán. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint Oroszország megnyerheti a mennyiségi hadviselést, de minőségben Ukrajna jóval előrébb tart.

Számítani lehetett arra, hogy Oroszország a haderő diszlokációjának, tehát földrajzi telepítésének, illetve az erők összetételének megváltoztatásával reagálhat – mondta Csiki Varga Tamás azzal kapcsolatban, hogy az orosz védelmi miniszter a héten több védelempolitikai változást is bejelentett Finnország és Svédország küszöbönálló NATO-csatlakozása miatt. Szergej Sojgu, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetői kollégiumának tanácskozásán szólaltak fel.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az orosz elnök azon szavait azonban mindenképp túlzásnak tartja, hogy a NATO egész hadereje Ukrajnát támogatná, hiszen az észak-atlanti szövetség államai nem állnak hadban. Az, hogy eszközöket, információs (hírszerzési) támogatást biztosítanak, az tagállami, nem pedig NATO szinten dől el, vagyis minden ország maga dönt arról, hogy bilaterálisan mit tud, vagy akar biztosítani Kijev számára – magyarázta a szakértő.

Csiki Varga Tamás arra is kitért, hogy a Putyin–Sojgu találkozó alkalmával az orosz haderőnek egy jelentős fejlesztésének vízióját is felvázolták, aminek egyik központi eleme, hogy a fegyveres erők létszámát másfél millió főre kívánják növelni, 695 ezer szerződése állományú katonával.

Arra a kérdésre, hogy vajon a jelenlegi készültségben meddig bírhatja az orosz gazdaság, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa úgy fogalmazott: egy háborút kétféleképpen lehet vívni: mennyiségi, vagy minőségi fölénnyel. Meglátása szerint az utóbbit nem tudták kivívni az oroszok a hadműveletekben, úgyhogy előbbi lehet az, amivel ellensúlyozni tudnak. Alacsony fejlettségi szinten pedig viszonylag sokáig bírhatja Oroszország, miután az erőforrásai nagyok – tett hozzá.

Mindez azt is magában foglalja – folytatta a szakértő –, hogy ameddig Ukrajna rendelkezik modern eszközökkel, jó a hadvezetés, tehát nem követnek el katonai hibákat, és mind a haderő, mind a lakosság morálja erős, addig nagyon komoly veszteséget fognak az oroszok elszenvedni, és legfeljebb olyan minimális eredményeket tudnak elérni, mint amilyenek Kelet-Ukrajnában voltak láthatók idén – fejtette ki Csiki Varga Tamás.

Ami az előrejelzéseket illeti, a szakember szavai alapján a háború valószínűleg jövő év nyaráig eltart, hacsak nem következik be valami váratlan, előre nem látható fordulat. Szerinte vagy az tudja eldönteni a konfliktus sorsát, ha az ukránok nem kapnak minőségi fegyvereket, vagy, ha az orosz politikai vezetésben gyökeres változás áll be, és lemondanak a céljaikról.

Megjegyezte azt is, ha bármilyen oknál fogva Putyin kikerülne a hatalomból – aminek egyébként jelenleg nem látszanak a jelei –, az sem jelenti feltételen azt, hogy az utódja szakítana a háborús célokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×