Infostart.hu
eur:
380.1
usd:
322.64
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Christian Lindner, a német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke és kancellárjelöltje az ARD német országos közszolgálati televízió egyik műsorában Berlinben 2021. július 25-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Kifakadt a német pénzügyminiszter: kiürült a kassza

Először kigazdálkodni, és csak azután szétosztani – ezekkel a szavakkal jelezte Christian Lindner pénzügyminiszter, hogy az idén elfogadott tehercsökkentési programok után a jövő évben nincs esély további hasonló csomagokra. A költségvetés ugyanis nem képes ezek finanszírozására.

Az energiaválság okozta terhek további csökkentésére már nincs pénzügyi játéktér – fogalmazott egy interjúban a szabad demokrata miniszter. Christian Lindner szerint az idén elfogadott árfékekkel, valamint a különböző adócsökkentésekkel a kormány a határig ment.

"Ezt a határt nem fogom átlépni" – hangsúlyozta Lindner. A pénzügyminiszter emlékeztetett az állampolgárok terheinek csökkentését célzó, ebben az évben elfogadott programokra, mindenekelőtt a 200 milliárd eurós, többi között a különböző segélyeket, illetve árfékeket magában foglaló, 2024-ig terjedő tehercsökkentési csomagra. Utalt arra is, hogy 50 milliárd eurót irányoztak elő az adóterhek csökkentésére, szintén 2024-ig.

"A programok miatt jövő évben tetemes pénzügyi deficittel kell szembenéznünk"

– jelentette ki.

A pénzügyi tárca vezetője szerint az össztársadalmi jólétet új alapokra kell helyezni

"Az egész ország együttesen lesz szegényebb. Ezért növelni kell a versenyképességet, mert csakis ez biztosíthatja a gazdaság számára, hogy magasabb értékű termékek, illetve szolgáltatások értékesítésével nagyobb béreket fizethessünk ki" – fogalmazott.

"Előbb azonban mindezt ki kell gazdálkodni, és csak utána szétosztani"

– hangoztatta Lindner.

A német kormány idén több intézkedést hozott az állampolgárok, illetve a vállalatok terheinek csökkentésére, miután Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja nyomán mindenekelőtt az energiaköltségek jelentősen megemelkedtek. Ennek nyomán árféket határoztak el az áramra és a gázra. A háztartások, továbbá a kis- és közepes vállalatok számára ezek a fékek jövő márciustól lépnek életbe, de a tervek szerint januárra, illetve februárra visszamenőleges hatállyal.

A hárompárti koalíciós kormány tavaly decemberi hivatalba lépésekor a pénzügyminiszter kiállt amellett, hogy az államadósság nem növekedhet. Az Ukrajnában zajló háború és ennek hatásai azonban felülírták ezt a törekvést.

Mióta a szabad demokrata FDP-t képviselő miniszter elfoglalta hivatalát, a Der Spiegel által közölt adatok szerint az államadósság 500 milliárd euróra emelkedett. Ebből 200 milliárdot tesz ki az említett tehercsökkentési csomag, és további 100 milliárdot a német hadsereg, a Bundeswehr erősítését, illetve modernizálását célzó rendkívüli program.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×