Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Alexander Van der Bellen osztrák elnök nyilatkozatra érkezik a bécsi Hofburgban 2019. május 21-én. Az államfő a nap folyamán felmentette tisztségéből Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert, valamint elfogadta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi miniszterének lemondását.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Így keresnek az osztrák politikusok – nyilvános a fizetési lista

Lépést tart az inflációval az osztrák politikusok fizetése is Az osztrák számvevőszék döntése alapján juttatásuk ennek alapján 2023-ban 5,3 százalékkal növekszik. A legjobban az államfő, Alexander Van der Bellen keres, őt Karl Nehammer kancellár követi.

A osztrák számvevőszék nyilvánosságra hozta az osztrák politikusok jövő évi bérlistáját, amely 2023. január 1-én életbe lép.

A Der Standard című lap ismertetése szerint az igazodási pont a parlamenti alsóházi képviselők fizetése. Erről sorozatos pénzügyi botrányok után 1997-ben született törvényileg rögzített döntés. A jövő évi politikusi fizetéseket ehhez mérten – az inflációhoz igazítva – állapították meg.

A közlemény szerint a Nemzeti Tanács, azaz az alsóház képviselőit jövőre havonta 9873 euró (nagyjából négymillió forint) illeti, azaz 497 euróval több, mint az idei esztendőben, ez 5.3 százalékos emelkedés.

Ausztria vezető politikusai közül jövőre a legmagasabb fizetségért a közelmúltban újraválasztott államfő, Alexander Van der Bellen dolgozik:

januártól havi 26 701 eurót (11 millió forint) keres majd, 1344 euróval többet, mint idén.

Őt követi Karl Nehammer kancellár 23 840 eurós (9,8 millió forint) havi keresettel. A kancellár 1200 euróval többet visz haza jövőre minden hónapban, mint idén.

A dobogó harmadik helyén az alkancellár, Werner Kögler áll 20 979 eurós (8,5 millló forint) fizetéssel, a plusz az ő esetében 1056 euró.

A listán a negyedik a parlament elnöke, Wolfgang Sobotka 20 026 euróval, (8,2 millió forint) az ő esetében az "inflációs pótlék" 1009 euró.

Az osztrák tartományi vezetőknél a felső határ 19 745 euró (8 millió forint), 994 euróval több, mint az idei.

A miniszterek fizetése 994 euróval 19 072 euróra (7,8 millió forint) növekszik.

Míg egy "sima" parlamenti alsóházi képviselő 9873 eurót visz majd haza, a felsőház (Szövetségi Tanács) képviselői fele ekkora összeget, 4936 eurós fizetést kapnak.

A számvevőszék elnöke, Margit Kraker sietett leszögezni, hogy

további emelésre nincs lehetőség.

A jövőre előirányzott növelés mértéke törvényileg rögzített. Ez vagy az idén júniusig terjedő egyéves időszak inflációs rátájának felel meg, vagy pedig a jövő évre tervezett százalékos nyugdíjemelésnek. A kettő közül az alacsonyabb az irányadó, azaz ebben az esetben az 5,3 százalékos inflációs ráta. A tervezett nyugdíjemelés ugyanis 5,8 százalékos.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×