Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
317.91
bux:
127431.04
2026. február 26. csütörtök Edina
Egészségügyi dolgozó mutatja az Imvanex nevű majomhimlő elleni védőoltást egy párizsi oltóközpontban 2022. július 27-én. Az utóbbi hónapban Európa több országában vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket.
Nyitókép: MTI/EPA/Pool/AFP/Alain Jocard

Píszi nevet adott a majomhimlőnek a WHO

Egy évig még két neve lesz, utána kivezetik az eredetit.

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre – derült ki a szervezet bejelentéséből.

A tervek szerint a majomhimlő elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen, addig mindkét néven lehet hivatkozni a betegségre – teszik hozzá a közleményben.

A változtatást azzal indokolták, hogy több olyan panaszt kaptak, mely szerint a majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegző.

A WHO idén korábban indított konzultációt az új névről.

Az mpox elnevezést javasolta a többi között egy férfiak egészségével foglalkozó szervezet is, melynek vezetője úgy vélte, a majomhimlővel kapcsolatos képzettársítások miatt sokan nem vették komolyan a betegséget, sem a miatta kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.

A WHO adatai szerint jelenleg világszerte mintegy 80 ezer fertőzöttről és 55 halálesetről tudni, összesen 110 országból jelentettek fertőzéseket.

A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×