Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Rakéta csapódott be a kelet-lengyelországi Przewodow településen. Fotó: Twitter
Nyitókép: Fotó: Twitter

Ukránok is vizsgálódhatnak a lengyelországi rakétaincidens helyszínén

Beengedik az ukrán szakértőket a kelet-lengyelországi Przewodówba, de a nyomozásban való részvételükről még egyeztetnek.

Ukrán szakértők esetleges jelenlétéről a baleset helyszínén, illetve a nyomozásban való részvételükről nyilatkozott Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter. Megerősítette: az ukrán fél kérte, hogy részt vehessen az eljárásban.

"Megvan a jóváhagyás, de mivel nyomozás folyik, be kell tartani a vonatkozó előírásokat" - mondta Blaszczak. Ez azt jelenti, hogy az ukrán szakértők számára lehetővé teszik a terepszemlét - magyarázta.

Péntekre virradóan Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (BBN) főnöke a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel ügyészség által folytatott nyomozásba az ügyben érdekelt külföldi partner jogsegélykérelem kapcsán - vagyis kétoldalú szerződés alapján -, vagy a lengyel főügyész által létrehozandó nemzetközi csoport keretében kapcsolódhat be.

Jogsegélykérelmet az ukrán fél eddig nem nyújtott be,

a nemzetközi csoportról pedig egyeztetnek

- közölte Siewiera. Megerősítette: szerdán az ukrán felet diplomáciai jegyzékben tájékoztatták arról, hogy az ukrán közigazgatás képviselőit beengedik az esemény helyszínére.

Megerősítette azt is, hogy a helyszínen amerikai szakértők is dolgoznak. Szükség esetén a lengyel ügyészség bizonyító anyagot kér az amerikai féltől - jelezte.

Siewiera beszámolt arról, hogy a helyszíni vizsgálat során rakétadarabokat helyeztek biztonságba, amelyek a bizonyító anyag jelentős részét képezik. Megerősítette a korábbi megállapításokat, melyek szerint Przewodówban a 80-as években a Szovjetunióban gyártott SZ-300-as légvédelmi rakéta csapódhatott be.

Hozzátette: biztosan még nem állítható, de a legvalószínűbb az, hogy az ukrán légvédelem által az orosz támadás közben kilőtt rakétáról van szó.

Andrzej Duda elnök egy pénteki nyilatkozatában kijelentette: "Bizonyos értelemben

fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy a külföldön zajló háború következtében különböző balesetek megismétlődhetnek".

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg" - hangsúlyozta.

A rakétabecsapódás következtében meghalt két, 62 éves és 60 éves férfit állami temetésen hétvégén helyezik örök nyugalomra.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×