Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszél a párt központi biztosságának ülésén Phenjanban 2020. augusztus 19-én. Észak-Korea új ötéves tervet készül elfogadni a kormányzó Koreai Munkapárt januári kongresszusán. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Japán felé

Ezúttal két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról volt szó, amelyeket a Japán (Keleti)-tenger felé indítottak útnak - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.

Mindkét rakéta elérte a 100 kilométeres magasságot, és 350 kilométert tett meg - tájékoztatott Ino Tosiro japán védelmi miniszter.

A fegyverek Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül hulltak a tengerbe. Nem zárható ki, hogy tengeralattjáróról indították őket - mondta el Ino. A tárcavezető jelezte: Tokió nem fogja tűrni Phenjan ismételt rakétatesztjeit.

Az amerikai hadsereg hangsúlyozta: az incidenst követően folyamatos kapcsolatban áll szövetségeseivel és partnereivel. Washington szerint a legutóbbi rakétatesztek nem jelentettek fenyegetést az amerikai vagy a szövetséges erőkre. Az Egyesült Államok leszögezte: rendíthetetlenül elkötelezett Dél-Korea és Japán védelme mellett.

Észak-Korea két héten belül hetedszer hajtott végre hasonló tesztet.

A rakéták kilövésére órákkal azután került sor, hogy befejeződött az Egyesült Államok és Dél-Korea tengeri hadgyakorlata a Koreai-félsziget keleti partjainak közelében. A gyakorlatozáson az Egyesült Államok haditengerészetének Ronald Reagan nevű, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója is részt vett. Az észak-koreai hadsereg szombaton figyelmeztetett, hogy a Ronald Reagan megjelenése a Koreai-félsziget közelében jelentős negatív hatással van a térség biztonságára.

Phenjan szombaton leszögezte: az Egyesült Államok katonai fenyegetéseire reagálva, önvédelemből hajtotta végre az eddigi rakétakísérleteket, amelyek nem jelentenek közvetlen veszélyt a légi közlekedésre vagy a szomszédos országokra.

Egy kedden kilőtt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta - 2017 óta először - elhaladt a japán szigetvilág fölött.

Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztjét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×