Infostart.hu
eur:
379.33
usd:
321.46
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Kijevi Kezdeményezés (Kyiv Initiative) résztvevői
Nyitókép: www.president.gov.ua

Magyarország is részt vesz a "Kijevi Kezdeményezés" nevű szervezetben

„Kijevi Kezdeményezés” névvel új csoport jött létre, amelynek Ukrajna mellett a három balti állam, valamint Lengyelország, Románia, Szlovákia és Magyarország a tagjai.

Az új államcsoportról a vg.hu számol be, a kijevi elnöki hivatal közleményére hivatkozva.

A résztevők célja az Ukrajnának nyújtott támogatások összehangolása – írja a portál. Ennek értelmében a tagok

havonta, videokonferencián vitatják meg a további lépéseket.

A találkozón Magyarországot Altusz Kristóf képviselte, aki Novák Katalin államfő diplomáciai segítője.

A vg.hu beszámolója szerint az alakuló ülésen a tagországok reményüket fejezték ki, hogy hamarosan más államok is csatlakoznak majd és

folytatódik a párbeszéd az együttműködés kérdéseiről.

A tanácskozáson szó volt arról is, hogy Ukrajna nem csupán a saját függetlenségéért és területei visszaszerzéséért harcol, hanem egyúttal védi az európai szabadságot, szuverenitást, illetve azt, milyen jövőt akarnak az országok a polgáraik számára biztosítani.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Itt a nagy kérdés, amit most fel kell tenni az év legforróbb befektetésével kapcsolatban

Tomboló bikapiacon könnyű befektetni: az ember megy a fő sodorral, berakja a pénzét a legmenőbb tőzsdei sztorik nagyágyúi mögé, és élvezi a száguldást. De mi van, ha hirtelen kisiklik a "szupervonat", sokan hanyatt-homlok kezdenek menekülni és beszakadnak az árfolyamok? Amikor a tőzsdei eufória hirtelen találkozik a valósággal, és a piac újraértékeli az eddigi sztárokat, olyankor válik kritikussá, hogy a legjobb részvényeket tartsuk a portfóliónkban. A legfontosabb kérdés egy ilyen környezetben: mi alapján tudjuk eldönteni, hogy az igazi sztárokat vesszük? Mutatjuk azt a konkrét szűrőrendszert, amivel az igazi minőséget el lehet választani a sztoritól. Hasonló témákkal foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×