Júliusban Teheránban, augusztus elején pedig Szocsiban találkozott egymással az orosz és a török elnök. Recep Tayyip Erdogan célja mindkét megbeszélésen az volt, hogy amennyire lehet, "haszonmaximalizálja" Ankara külpolitikai ambícióit – kezdte az helyzetértékelést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. Egeresi Zoltán szerint a törököknek csak részben sikerült elérniük a céljaikat.

A másik oldalon Oroszország viszont szeretne kitörni a nemzetközi elszigeteltségből, és ezért próbál Törökországgal meg Iránnal is olyan gazdasági és külpolitika megállapodásokat elérni, amivel saját mozgásterét is bővítené. "Erre érkezett is valamilyen török válasz, amiről eddig annyit tudunk, hogy bizonyos gazdasági kérdésekben, fogalmazzunk úgy, pozitívan állnak ahhoz az orosz kéréshez, hogy a gázért, legalábbis részben, rubellel fizessenek" – közölte a kutató.

Egeresi Zoltán szerint az orosz–török kapcsolat már régóta tartó, nem stratégiai jellegű szövetség, amely sokkal inkább pragmatikus együttműködés a két fél között. Ha az elmúlt hat-hét évet nézzük, ebben az együttműködésben voltak pozitív és meglehetősen negatív szakaszok is. A kutató emlékeztetett például arra, hogy 2015 végén a törökök lelőttek egy, a légterüket megsértő orosz repülőgépet, ami után Moszkva nagyon komoly szankciókat léptetett életbe. Ezek nagyjából fél évig tartottak, amikor a török diplomáciának és Recep Tayyip Erdogannak sikerült rendeznie a válságot Vlagyimir Putyinnal. "A török államfő bocsánatot kért, és utána az együttműködés úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. Sőt, még közelebb is kerültek egymáshoz" – vélekedett az NKE munkatársa.

Jól mutatja ez az incidens is, hogy

alapvetően azért nagyon sok érdekellentét van a két ország között, ami különböző kérdésekben újra és újra előjöhet

– folytatta értékelését Egeresi Zoltán. Mint mondta, a két hatalom érdekei rengeteg területen ütköznek, akár a Kaukázust, akár a Közel-Keletet, főleg Szíriát, akár pedig a Balkánt nézzük. "Most azonban az érdekellentéteket félretéve, ahol lehet, ott próbálnak meg együttműködni, és ennek a része volt a gázszállítások megőrzése, illetve a fizetések ütemezése" – vélekedett a kutató.

Egeresi Zoltán még egy fontos dolgot emelt ki, hogy az előző években nagyjából a török gázfogyasztás 50-55 százalékát az oroszok fedezték, ami elég komoly függőséget jelent. Viszont a 2015-ös incidenst követően a törökök mindent megtettek annak érdekében, hogy csökkentsék az orosz gáztól való függőségüket. Ez valamennyire sikerült is, úgy 45 százalékra szorították le az orosz szállítások arányát, sőt tavalyelőtt már egyharmadra csökkent az orosz gáz részesedése, bár ebben a Covid-járvány miatt átrendeződött nemzetközi piaci feltételek is közrejátszottak.

"Viszont a törökök rájöttek arra is, hogy nekik mégiscsak szükségük van az orosz gázra, hiszen Moszkva alapvetően pontosan és rendben szállít. Ellentétben mondjuk az irániakkal, akikkel folyamatosan problémák vannak" – tette hozzá a Törökország-kutató, és ezért nem is csatlakoztak semmiféle, az Európai Unió által, Oroszország ellen meghirdetett szankcióhoz.

Migráció: Törökország az Európai Unió pufferzónájává vált

Az NKE kutatója Törökország szerepéről az Európa felé irányuló migrációban azt mondta: a törökök úgy gondolják, hogy ők óvják Európát a menekültekről. Egeresi Zoltán elmondása szerint ebben a pillanatban is Észak-Szíriában kétmillió, de lehet, még ennél is több szír menekült van, akikért az Európai Unió fizetett is a törököknek. Méghozzá nem is keveset, hiszen Törökország eddig már kétszer hárommilliárd eurót kapott. A második részlet kifizetése éppen most zajlik – mondta a kutató. A török vezetés néha bejelenti, hogy nem kapták meg ezt a pénzt, Egeresi Zoltán viszont azt mondta, hogy megkapták, csak éppen elhúzódik ennek a különböző projektekre történő kifizetése. Az EU ugyanazt a metódust alkalmazza, mint az unión belüli projekteknél.

"A támogatás nem egy biankó csekk a török büdzsé számára,

hanem különböző minisztériumok, civil szervezetek tudják ezt a szír menekültek támogatására fordítani" – hangsúlyozta az NKE munkatársa.

Felidézte, hogy Törökország a szíriai háborúnak köszönhetően hivatalosan majdnem négymillió embernek ad otthont, akik jellemzően vagy a szír határ mellett húzták meg magukat, vagy pedig a nagyvárosokban, főleg Isztambulban telepedtek le. Itt már 600-700 ezer menekült él, és az ő integrációjuk nagyon lassan halad. Bár a menekültek közül sokan, ha nem is jól, de megtanultak törökül, ám ez mégis akkora tömeg, amit a török lakosság nem tud és nem is akar befogadni.

Egeresi Zoltán azt mondta: kezdetben a török vezetés és alapvetően a lakosság is úgy tekintett erre a jelenségre, hogy ez nem egy hosszan elhúzódó történet lesz, ahogy a szíriai háború sem. Vagyis egy-két évig maradnak a szírek, kapnak menekülttábori ellátást, aztán pedig mindenki visszatér. Viszont a szíriai háború nem ért véget, a menekülttáborok pedig messze nem voltak elegendők ekkora tömeg befogadására. Ekkor a török vezetés úgy döntött, hogy nagyjából egy-kétszázezer embert hajlandó elszállásolni táborokban, a többiek ott boldogulnak, ahol tudnak, oldják meg az életüket, a török kormány nem akar külön fizetni nekik. A háború elhúzódásával ez vezetett oda, hogy egyre inkább nő a feszültség a török lakosságban.

Alapvetően a szírek inkább maradnak Törökországban, nem ők próbálnak átjutni illegális úton Görögországba, akár tengeren, akár a szárazföldön, inkább az afgánok, az irakiak vagy más kisebb nációk tagjai próbálkoznak bejutni az Európai Unió területére. A szíreket Törökország megfogta, ami annak is köszönhető, hogy a törökök életbe léptették:

aki átmegy Görögországba illegális úton, azt visszatoloncolják Szíriába.

Innentől kezdve a szírek számára nem volt értelme az illegális határátlépéssel próbálkozni.

A kutató nagyon fontosnak nevezte, hogy ezzel Törökország lényegében az Európai Unió pufferzónájává vált. Azt is elmondta, hogy a török hatóságok nagyon komoly határfalépítésbe kezdetek mind Szíriában, mind pedig újabban az iráni oldalon. Meg akarják akadályozni azt, hogy újabb tömegek érkezhessenek az országba, hiszen látják, hogy a görögök is elég komolyan vigyázzák már a határaikat. Ráadásul a török közvélemény is egyre nehezebben éli meg a menekültek jelenlétét, a jelenlegi gazdasági nehézségeket is részben a migránsok számlájára írják.

A török vezetés nyilván nem akarja fokozni a társadalmi feszültséget, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy Észak-Szíriában tartsa a belső menekülteket. Idlib tartományban, az ENSZ adatai szerint, máris nagyjából hárommillió ember él. De vannak más, török ellenőrzés alatt lévő területek is, ahol ugyancsak szép számmal élnek menekültek, illetve ezekre a területekre megindult a szíreknek úgymond "önkéntes" visszatelepedése – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Törökország-kutató.