Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.89
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay

K.O.-cseppek egy német pártrendezvényen - nyomoz a rendőrség

Vizsgálatot indított a berlini rendőrség a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának a héten a kancellári hivatal közelében megtartott rendezvényével kapcsolatban, ahol vasárnapi közlések szerint több embert kábíthattak el úgynevezett K.O.-cseppekkel.

Szombat reggel a rendőrség arról számolt be, hogy öt érintettről tudnak, elsőként egy 21 éves nő panaszkodott rosszullétre, szédülésre és emlékezetkiesésre, tünetei miatt kórházban is kivizsgálták. Vasárnap az SPD-frakció egyik szóvivője már azt közölte: kilenc résztvevő jelezte, hogy hasonló tünetei voltak a rendezvény után. Hozzátette azt is, hogy többségükben nők az érintettek.

A szerdai rendezvényen mintegy ezer ember vett részt, a párt számos képviselője mellett Olaf Scholz kancellár is jelen volt. Mathias Martin, az SPD frakcióvezetője pénteken közölte, a párt borzasztónak tartja az esetet, és azonnal értesítették az ügyről a hatóságokat.

A rendőrség súlyos testi sértés gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen.

A kábulatot és emlékezetkiesést okozó K.O.-cseppeket rendszerint partikon csempészik bele az áldozatok italába.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Az utolsó órákban dőlt be a béketárgyalás, egyetlen kulcstényező gáncsolhatta el az oroszok offenzíváját - Háborús híreink csütörtökön

Moszkva tegnap este jelentette be, hogy az eredetileg mára meghirdetett orosz-ukrán-amerikai béketárgyalást márciusra halasztották. Sem konkrét dátumról, sem a halasztás okáról nem adtak hírt. Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja megyében megtorpant az orosz offenzíva, Kijev pedig ellentámadást vezényelt. Szakértők úgy vélik, az oroszok gyengélkedésének oka az, hogy Elon Musk elvágta őket a Starlink rendszertől. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×