Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Izrael elismerte Washingtonnak, hogy ők ölték meg Szajjád Hodaji iráni ezredest

Izrael elismerte az amerikai kormánynak, hogy az izraeli hadsereg felelős Szajjád Hodaji iráni ezredes haláláért, aki az iráni Forradalmi Gárda külső műveletekért felelős titkos katonai elit egységének, az al-Kudsznak volt a tagja- jelentette a The New York Times (NYT) szerda este.

A baloldali-liberális amerikai napilap online cikke az iráni állami hírügynökségre hivatkozva azt írta: Szajjád Hodajit vasárnap ölte meg két motoros, akik a Teherán keleti részén álló lakása előtt öt lövést adtak le a gépkocsijában ülő 50 éves ezredesre.

Izraeli kormányzati, katonai és hírszerzési tisztségviselők szerint Szajjád Hodaji volt annak a 840-es egységnek nevezett titkos katonai alakulatnak a helyettes vezetője, amelynek izraeli kormánytisztviselők és civilek, illetve más külföldi állampolgárok elrablása és meggyilkolása volt a feladata a világ bármely pontján.

Teherán sosem ismerte el a halálbrigád létezését sem - tette hozzá a napilap.

A NYT kiemelte: az izraeli miniszterelnök szóvivője ugyan nem kommentálta a gyilkossággal kapcsolatos kérdéseket, de az ezzel kapcsolatos izraeli-amerikai információcserét és kommunikációt jól ismerő hírszerzési tisztviselő szerint Izrael arról tájékoztatta az amerikai tisztségviselőket, hogy Izrael áll a merénylet mögött.

Az amerikai napilap cikke szerint Irán azonnal Izraelt vádolta meg a gyilkossággal, amely az írás szerint az iráni célpontok ellen végrehajtott izraeli célzott kivégzések tipikus jegyeit viselte magán. Ezek a célzott kivégzések mind részei annak a titkos, háttérben folyó háborúnak, amelyet földön, vízen, levegőben és a kibertérben folytatnak egymás ellen a felek - fogalmazott a NYT.

"Gondunk lesz rá, hogy az ellenség megbánja, amit tett, és az ellenség ördögi lépései nem maradnak majd válasz nélkül" - jelentette ki hétfői beszédében Hosszein Szalami tábornok, a Forradalmi Gárda főparancsnoka. Az iráni állami hírügynökség szerint Madzsid Mirahmadi, az iráni nemzetbiztonsági tanács tagja pedig leszögezte: a merénylet minden kétséget kizáró módon Izrael akciója volt, és arra figyelmeztetett, hogy kőkemény bosszút állnak - tette hozzá az amerikai napilap.

Az Egyesült Államok még 2019-ben helyezte az iráni Forradalmi Gárdát a külföldi terrorszervezeteket tartalmazó listájára, amely döntés már többször megakasztotta a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztésével kapcsolatos tárgyalásokat, mivel Teherán több ízben szabta feltételül, hogy Washington vegye le a Forradalmi Gárdát a terrorszervezetek listájáról - magyarázta a The New York Times cikke.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×