Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.62
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Twitter/Donald J. Trump

Kiderült, ki pénzelte a Trump-lejáratást 2016-ban

Büntetést kapott a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampánycsapata is.

Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) megbüntette Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt 2016-os kampánycsapatát és a Demokrata Országos Bizottságot (a párt vezető szervét), mert nem fedték fel, hogy ők finanszírozták 2016-ban a Donald Trump akkori republikánus elnökjelöltről készíttetett, lejáratónak szánt dosszié összeállítását – jelentette a Newsmax című jobboldali, és az Axios baloldali amerikai hírportál.

A dossziét egy Christopher Steele nevű volt brit hírszerző állította össze, és a többi között azzal vádolta meg benne Donald Trumpot, hogy aktívan együttműködik az orosz hírszerzés munkatársaival elnökválasztási győzelme érdekében.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a Steele-dossziéra hivatkozva hallgatta le titokban Trumpot és munkatársait, valamint indított nyomozást Trump kampánycsapatának oroszokhoz fűződő feltételezett kapcsolatairól.

A Steele-dossziéban foglaltakat azóta megcáfolták, s kiderült az is, hogy Clinton kampánycsapata finanszírozta közvetetten a dosszié összeállítását. A kampánycsapat és a DNC fizetett ugyanis a Perkins Coie ügyvédi irodának, amely felkérte a Fusion GPS kutatóintézetet, amely pedig felbérelte Steele-t.

A FEC pénzbüntetést szabott ki: a DNC-nek 105 ezer dollárt, a Hillary for America kampánycsapatnak pedig 8 ezer dollárt kell fizetnie a választási törvények megsértése miatt. Az amerikai törvények szerint ugyanis a politikai jelölteknek és támogató csoportjaiknak kötelességük nyilvánosságra hozni kampányköltéseiket és az 1200 dollárt meghaladó kiadások esetében részletesen fel kell tárniuk, hogy milyen célora költötték a pénzt.

Donald Trump volt elnök közleményben reagált a Szövetségi Választási Bizottság döntésére. "Ezt a korrupciót még csak most kezdik feltárni" - fogalmazott, s egyben feltette a kérdést:

"hová menjek, hogy visszakapjam a reputációmat?".

Trump egyébként a múlt héten beperelte Hillary Clintont és mintegy tucatnyi munkatársát, mert azt állították róla, hogy a 2016-os választási kampány idején oroszokkal játszott össze.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×