Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
323.93
bux:
144279.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Moszkva állítja, 41 ukrán katonai létesítményt semmisített meg egy nap alatt

Kalibr típusú, nagypontosságú, tengerről indított manőverező robotrepülőgépek nagy lőszerraktárakat semmisítettek meg Zsitomir megyében - jelentette be hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő szerint ezekből a raktárakból látták el munícióval az ukrán hadsereg egy csoportját Kijev külvárosában. Konasenkov azt mondta, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 41 ukrán katonai létesítményt semmisített meg.

Hozzátette, hogy az orosz légierő és légvédelem az elmúlt 24 óra alatt két ukrán Szu-24-es repülőgépet lőtt le Zsitomir térségben és egy Szu-25-öst Donyeck térségében. Az Azovi-tenger fölött, a partvonaltól 5 kilométerre megsemmisítettek egy Mi-8-as helikoptert is, amely az orosz tábornok szerint az Azov ukrán nacionalista zászlóalj parancsnokainak Mariupolból kimenekítésére tartott.

Az összefoglaló szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 123 repülőgépet, 74 helikoptert, 309 drónt, 1721 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 172 rakéta-sorozatvetőt, 721 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 1568 különleges katonai járművet veszítettek.

A donyecki "népköztársaság" hatóságai közölték, hogy az ukrán hadsereg hétfőn 20 Grad rakétát és tíz 152 milliméteres lövedéket lőtt ki Donyeck Kijevi lakóterületére. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke hétfőn vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy kik támadják Ukrajna területén szisztematikusan a vöröskeresztes megkülönböztető jellel ellátott orosz mentőautókat.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×