Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: CBC

Előkerült a kanadai mesterlövész, és állítja: eddig nem ölt meg egy oroszt sem

A kanadai hadsereg egykori mesterlövésze azt mondja, ő volt az utolsó, aki saját halálhíréről értesült, miután egy héten át harcolt a kijevi frontvonalon az ukránok oldalán.

A Wali néven ismert mesterlövész telefonja bekapcsolásakor üzenetek százait kapta meg állítólagos halálával kapcsolatosan. Felesége, édesapja, barátai és vadidegenek bombázták kétségbeesett kérdésekkel: egykori kurdisztáni harcostársa, akivel az ISIS-szel szemben vette fel a kesztyűt, arról írt, állatáldozatot szentel emlékének.

"Ahogy láthatjátok, élek, egy karcolás sincs rajtam. Nagyjából utolsóként értesültem arról, hogy meghaltam volna" – írta kedden Wali.

A téves információk Walival kapcsolatosan hetek óta keringtek az interneten: úgy hivatkoztak rá, mint a legpontosabb mesterlövészre, akihez a világ legnagyobb távolságból leadott halálos lövése is kötődik. A VKontaktén, az orosz közösségi oldalon több poszt azt terjesztette, hogy Mariupolba való megérkezése után 20 perccel végzett vele az orosz hadsereg.

"Életemben nem jártam Mariupolban. Nem tudom, miért csinálták azt, teljesen amatőr a dolog"

- nyilatkozott Wali a CBC Newsnak. Arról is beszélt, hogy sok katona halálhírét napokon belül cáfolják, ugyanígy fals módon állították három amerikai veteránról is, hogy meghaltak.

A férfi, aki egy Shadow nevű másik kanadai mesterlövésszel együtt harcol Ukrajnában, azt is cáfolja, hogy ő lenne a világ leghalálosabb mesterlövésze. Elmondása szerint pár hete még programozóként dolgozott Kanadában, és nem tudta, hogy Ukrajnába megy majd.

Eszetlen pusztítást tapasztalt

"Jó mesterlövész vagyok, sem több, sem kevesebb. Nem öltem meg eddig egy oroszt sem. Segítek az ukránoknak, mert egy jó mesterlövész megfigyeléseket is végez" – fogalmazott. Megosztotta azt is, mit tapasztalt eddig Ukrajnában: elmondása szerint az orosz erők válogatás nélkül lőttek mindent az elmúlt egy hétben, ami az útjukba került.

"Rengeteg tüzérséget és puskát használnak, csak lövöldöznek mindenfelé" – mondta.

Egyszer egy robbanás nyomását érezte, és megfordulva olyasmit látott, amit először gyönyörű naplementének hitt. Valójában a város égett.

A férfi napokig nem evett és nem aludt Kijevben, mielőtt visszatért volna egy biztonságos búvóhelyre. Eszetlen pusztításról számolt be,

a lövedékek folyamatosan záporoznak.

Walitól mostanáig folyamatosan kérdezgetik, hogy életben van-e, sokan bizonyítékokat kérnek. Véleménye szerint azért kerülhetett az orosz hírszerzés figyelmének fókuszába, mert blogot vezet és sok interjút ad.

"Ez valóban elég veszélyes is tud lenni. Érdekesebbnek tűnök, mint más katonák, de megtalálni nem könnyebb engem sem" – fogalmazott. Wali azt mondta, hogy a telefonját egy biztonságos bázison hagyta, mielőtt elindult a kijevi frontra, mert nem akarta megkockáztatni, hogy az orosz hírszerzés figyelmeztesse hollétéről.

Wali 2012-ben hagyta ott a kanadai hadsereget, a negyvenéves férfi jelenleg Quebec-ben él. Korábban Afganisztánban szolgált a Kanadai Királyi Gyalogság 22. ezredének tagjaként. Valódi neve említésének elkerülését kéri. Lengyelországon keresztül utazott Ukrajnába, hogy segítsen. A CBC-nek adott interjújában úgy írta le az útja során történteket, hogy amikor ő és három másik harcos megérkezett, ölelésekkel, kézfogásokkal, zászlókkal és fényképekkel fogadták őket.

Ukrajnában a Norman Brigade-ban harcol brit és kanadai társai oldalán: egysége nincs annyira elragadtatva a média jelenlététől, ezért állítólag egy másik csapathoz csatlakozott a közelmúltban.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×