Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.73
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Tabajdi Bence

Kárpátalján már több mint ötvenezer menekült vár a sorsára

Kárpátalján jelenleg nincs élelmiszerhiány, bár az árak emelkedtek – mondta el az InfoRádiónak Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke.

A lakosságnak a jelentős része még mindig helyben van, és igyekszik segíteni az ország belső részeiből ide érkező menekültek elszállásolásában, ellátásában, illetve az emberek közreműködnek a határon való átkelésükben – számolt be a helyszíni tapasztalatairól Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke. Hozzátette, az önkormányzatok vezetői, a különböző intézmények, karitatív szervezetek aktivistái mind a helyükön vannak, még azokkal is tartják a kapcsolatot, akik családjuk féltése miatt átkeltek a határon.

Zubanics László elmondta azt is, hogy az élelmiszer-ellátás egyelőre biztosított, akadozás csak a szállítmányozásban van, hiszen sokan azon férfiak közül, aki korábban ebben az ágazatban tevékenykedtek, vagy átmentek a határon, vagy pedig már egyéb feladatokat látnak el.

"Áruból elegendő van, természetesen

az árak jelentősen emelkedtek, de ellátási problémák nincsenek.

Ott vannak jelentősebb gondok, ahol nagyobb emberlétszámnak az ellátására kell berendezkedni, ezek főleg a határátkelők mellett lévő települések, ahol a menekültek mellett azokat is próbálják valami módon segíteni, akik várnak az átkelésre" – mondta az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke.

Rengeteg egyházi és civil adományt kapnak, a legnagyobb probléma jelenleg az elnök szerint, hogy nem teljes egészében működik még a külföldről érkező humanitárius segélyek befogadása, ennek a rendszerét még most dolgozzák ki.

Azt is szeretnék elérni, hogy a határ magyar oldalán is kidolgozott mechanizmus működjön, jelenleg a főútvonalaktól messze lévő határátkelők megközelítése is nehézséget jelent. "Kárpátalja jelenleg a belső-Ukrajnából érkező, nagyszámú diáknak a Magyarországra jutásában is közreműködik, a legnagyobb segítség az lenne, hogy ezeket az embereket időben olyan pontokra lehetne eljuttatni, ahonnan már a magyar vasúti vagy közúti közlekedés révén el tudnak érni Budapestre, ahonnan a anyaországaik őket ki tudják menekíteni" – mondta Zubánics László.

A tiltás ellenére a határátkelőkön sok katonaköteles férfi várakozik és próbál átjutni, de az elnök tudomása szerint

azokat az embereket visszairányítják, akik 18 és 60 év közöttiek.

"Azt javasolják, hogy maradjanak a településeiken, illetve jelentkezzenek a védelmi egységekbe, amelyek helyben fognak a jövőben bármiféle védelmi feladatokat ellátni. Nem küldenek senkit a keleti hadszíntérre, hanem itt helyben próbálják megszervezni a mindennapi élet biztosítását, hiszen Kárpátalján jelenleg több mint ötvenezer menekült tartózkodik, az ő koordinálásukba is bevonják ezeket az embereket" – mondta az elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×