Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
322.33
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Cellafolyosó a berlini Hohenschönhausen börtönmúzeumban 2019. július 7-én. Az épület a második világháborút követően, 1946-ban a szovjet megszállási övezet központi börtönévé vált, majd 1951-ben az NDK Állambiztonsági Minisztériumának állambiztonsági szolgálata, a Stasi átvette és kibővítette. A szovjet mintára kiépített államhatalom vélt ellenségeinek tartott politikai foglyok ezreit hallgatták ki és tartották fogva az épületegyüttes falai között 1989-ig. A vasfüggöny lehullása után pár évvel, 1994-ben nyilvánították emlékműnek, jórészt eredeti állapotukban megőrizve a berendezéseket, hogy a látogatók hiteles képet kapjanak az egykor hírhedt intézményről.
Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

Megfigyelte a keletnémet titkosszolgálat az új kancellárt

"Ez nem szép dolog, de hát ez van" – mondta a hírre a Olaf Scholz.

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériuma (Stasi) információkat gyűjtött Olaf Scholz jelenlegi német kancellárról – jelentette a Bild című német lap.

A Bild a Stasi iratanyagát kezelő szövetségi levéltártól (Bundesarchiv) származó adatok alapján azt írja, hogy a keletnémet állambiztonság évekig megfigyelte Olaf Scholzot és külön aktát vezetett róla a nyolcvanas években.

Olaf Scholz akkoriban pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ifjúsági szervezetének (Jusos) tisztségviselőjeként, és egyre nagyobb tekintélyű vezetőjeként tevékenykedett. Többször járt az NDK-ban, 1988-ban már a Jusos elnökhelyetteseként.

De

nemcsak az NDK-ban tartották megfigyelés alatt, hanem Hamburgban is, ahol helyi politikusként, majd ügyvédként dolgozott.

A Stasi nyugati ügynökei 1978 és 1987 között legalább 19 jelentést állítottak össze róla. Főleg az aktuális politikai ügyekről, például az amerikai nukleáris fegyverek nyugat-németországi állomásoztatásáról vallott nézetei érdekelték őket.

A Stasi több mint 110 kilométernyi fennmaradt iratanyagát és egyéb dokumentumait – például mintegy 1,7 millió fényképet, mikrofilmet és diafelvételt – kezelő Bundesarchiv megerősítette, hogy a Bild megkeresésére kiadták a decemberben hivatalba lépett kancellárral kapcsolatos anyagokat.

A kormányfő Berlinben egy másik ügyben, Mark Rutte holland miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatón, kérdésre válaszolva elmondta: "természetesen tudok arról, hogy engem is megfigyeltek".

"Ez nem szép dolog, de hát ez van"

– mondta a nyilvánosság előtt rendszerint szűkszavú politikus.

Nyitóképünkön: Cellafolyosó a berlini Hohenschönhausen börtönmúzeumban. Az épület a második világháborút követően, 1946-ban a szovjet megszállási övezet központi börtönévé vált, majd 1951-ben az NDK Állambiztonsági Minisztériumának állambiztonsági szolgálata, a Stasi átvette és kibővítette. A szovjet mintára kiépített államhatalom vélt ellenségeinek tartott politikai foglyok ezreit hallgatták ki és tartották fogva az épületegyüttes falai között 1989-ig. A vasfüggöny lehullása után pár évvel, 1994-ben nyilvánították emlékműnek.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×