Infostart.hu
eur:
354.07
usd:
310.11
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt, a KKP Központi Bizottságának főtitkára felszólal a vucsangi felkelés 110. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2021. október 9-én. 1911-ben ezen a napon ért véget a Vucsang-felkelés, amely a Csing-dinasztia végét és Kínai Köztársaság megalakulását eredményezte.
Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Kína egymilliárd adag vakcinát küld Afrikába

Emellett egészségügyi csapatokkal is segítenék a védekezést.

Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez - derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarban rendezett fórum résztvevőinek.

A kínai elnök kijelentette: országa 600 millió adag védőoltást juttatna el adomány formájában, a többit pedig afrikai országok és kínai vállalatok közötti együttműködés részeként állítanák elő. Az egymilliárd dózissal Afrika lakosságának 60 százalékát olthatnák be a jövő évben - mondta.

Az oltóanyagok mellett Kína egészségügyi csapatokat - összesen 1500 embert - is küldene Afrikába a járvány kezelésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint

Afrika lakosságának jelenleg alig több mint 7 százaléka kapott védőoltást.

Kína eddig immár több mint 1,7 milliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot biztosított több mint 110 ország és szervezet részére. Mások mellett 50 afrikai országnak, valamint az Afrikai Unió Bizottságának juttatott vakcinaadományokat.

Hszi elmondta továbbá: Peking arra ösztönzi majd a kínai vállalatokat, hogy a következő három év során legkevesebb 10 milliárd dollár értékben fektessenek be Afrikában. Emellett 10 milliárd dollárnyi hitellehetőséget biztosít az afrikai kis-és középvállalatok fellendítése érdekében. Kína ezeken felül elenged idén esedékes, kamatmentes kölcsönöket a járvány által súlyosan érintett gazdaságok megsegítésére.

Kína 2009 óta Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, és jelentős beruházásokat hajt végre a kontinensen. 2019-ben a kínai közvetlen beruházások értéke az afrikai országok ipari szektorába az előző évhez képest 9,9 százalékkal növekedett, és elérte a 2,59 milliárd dollárt. Az Afrikába irányuló befektetések ezzel 3 százalékkal magasabb ütemben nőttek Kína külföldre irányuló befektetéseinek összességénél.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×