Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Elérte a 80 százalékot a két oltási dózissal beoltottak aránya Nagy-Britanniában

A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták. Több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 milliót Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium szombat este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 50 525 259-en részesültek.

Közülük 45 985 795-en a második, 12 164 586-an a harmadik dózist is megkapták, így eddig összesen 108 675 640 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból.

A szombat esti ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy a 12 éven felüli brit lakosság 80 százaléka megkapta a két első oltási dózist, három vakcinaadagban e korcsoport tagjainak 21,2 százaléka részesült.

Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint 9,5 millió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a szombati adatsor összeállításáig 142 835 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában.

Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program több mint 112 ezer további halálesetet és 24,7 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.

A brit egészségügyi minisztérium szombat esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 38 351, az utóbbi egy hétben 256 207 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte.

A heti adat gyakorlatilag stagnálást jelez a múlt szombaton zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számával összemérve, a Covid-19 betegség okozta halálesetek heti száma ugyanakkor 94-gyel, 7,9 százalékkal 1092-re, az elmúlt hét napban újonnan kórházba került betegeké 965-tel, 13,2 százalékkal 6334-re csökkent.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint az Angliára kiszámított R reprodukciós ráta is csökkent: jelenleg 0,8 és 1 között jár az előző héten kimutatott 0,9-1,1 helyett.

Ennek elsődleges jelentőségét az adja, hogy a becslési sáv alsó értéke még távolabb került a kritikus 1-es szinttől, és a felső érték sem haladja már meg az 1-et.

Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 8-10 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélső értéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.

A SAGE számítási módszertana szerint a 0,8-1 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - minden egyes nap 3 százalékos csökkenés és 1 százalékos emelkedés között járhat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 22:03
×
×
×
×