Infostart.hu
eur:
355.04
usd:
311.49
bux:
140398.08
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Iszlamista tálib fegyveres az északkelet-afganisztáni Pandzssir-kapunál 2021. szeptember 8-án. Az Afganisztánban hatalomra került tálibok szerint sikerült elfoglalniuk a pandzssir-völgyi ellenálló szervezettől, a Nemzeti Ellenállási Fronttól a nekik ellenálló utolsó tartományt.
Nyitókép: MTI/AP/Mohammad Asif Khan

Közel Afganisztán összeomlása

Svéd és pakisztáni miniszterek figyelmeztettek a rohamosan közelgő eseményre, a nemzetközi közösség felelősségének kiemelésével. Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának igazgatója szerint milliók, köztük gyerekek fognak éhen halni.

Csak a nemzetközi közösség beavatkozása menthetné meg Afganisztánt a teljes káosztól, mely annak következtében érlelődik, hogy az amerikai csapatok kivonulását követően a tálibok megdöntötték az afgán kormányt, átvéve a hatalmat az országban. A CNN cikke szerint az adományoktól függő ország pénzcsapjait ezt követően elzárták, ami miatt a helyzet összeomlással fenyeget.

"Az ország az összeomlás szélén áll, ez hamarabb bekövetkezett, mint amire számítottunk" - mondta Per Olsson Fridh svéd fejlesztési miniszter Dubajban.

Véleménye szerint a gazdasági visszaesés teret adhat a terrorista csoportok virágzásának, de Svédország nem fog a pénzt a tálibokon keresztül az országba juttatni, inkább afgán civil csoportokon keresztül növeli humanitárius hozzájárulását. Augusztus óta számos ország és multilaterális intézmény leállította a fejlesztési támogatást, de növelte a humanitárius segélyeket, mivel nem akarják legitimálni az új tálib vezetőket.

Fawad Chaudhry pakisztáni információs miniszter azt mondta a Reutersnek, hogy a tálibokkal való közvetlen kapcsolatfelvétel az egyetlen módja a humanitárius katasztrófa megelőzésének, és felszólított a tengerentúlon befagyasztott több milliárd dollárnyi afgán vagyon felszabadítására.

"Káoszba akarjuk taszítani Afganisztánt, vagy megpróbáljuk stabilizálni az országot?"

- tette fel a kérdést Dubajban. Véleménye szerint az emberi jogok védelmének és egy inkluzív, alkotmányos kormánynak a felállítása is része kellene hogy legyen a nemzetközi közösség tevékenységének.

Pakisztán szoros kapcsolatot ápol a tálibokkal, gyakran vádolják azzal az országot, hogy támogatta a tálibokat az Amerika támogatta kabuli kormánnyal szemben viselt harcában. Iszlámábád tagadta ezeket a vádakat.

Per Olsson Fridh svéd fejlesztési miniszter szerint a tálibok mindeddig nem tudták bizonyítani, hogy maguk mögött hagyták volna az elnyomó politikát, mely 1996-2001 közt jellemezte őket. A feltételeket sem tartja megfelelőnek arra, hogy az európai országok újra megnyissák nagykövetségeiket Kabulban. A diplomáciai tevékenységek helyszíne jelenleg Katar.

Chaudhry szerint azonban itt az ideje, hogy az Egyesült Államok, Kína és más nagyhatalmak keretet határozzanak meg Afganisztán új vezetőinek hivatalos elismerésére és a tálibok elleni ENSZ-szankciók feloldására: ez az új kormány néhány tagját is érinti. Ez, valamint a közvetlen gazdasági segítségnyújtás az egyetlen módja az instabilitás elkerülésének véleménye szerint.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×