Infostart.hu
eur:
393.37
usd:
342.8
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Gyertyákat gyújtó emberek a véletlenül lelőtt Halyna Hutchins operatőr emlékére rendezett virrasztáson az Új -Mexikó állambeli Albuquerque-ben 2021. október 23-án. Hátul egy védőmaszkot viselő nő hegedül. Alec Baldwin amerikai színész két nappal korábban egy kellékfegyverrel agyonlőtte a vezetőoperatőrt, a rendezőt pedig megsebesítette az új-mexikói Santa Fe közelében tartott filmforgatáson.
Nyitókép: MTI/AP/Jae C. Hong

Halál a forgatáson: a rendezőasszisztens már korábban is adott éles fegyvert

Két éve két, Dave Hallsszal szorosan együtt dolgozó kollégája is bepanaszolta a rendezőasszisztenst viselkedése, illetve a fegyverbiztonsági alapok be nem tartása miatt.

A fegyverek és pirotechnikai eszközök használatára, valamint az elzárt tűzvédelmi sávokra és kijáratokra vonatkozó biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása, illetve a munkahelyen nem elfogadható, szexuális jellegű cselekedetek: 2019-ben ilyen ügyekben éltek panasszal a Rust forgatásán rendezőasszisztensként dolgozó Dave Hallsszal szemben kollégái.

A Halyna Hutchins operatőr halálával végződő balesetben Halls volt az, aki Alec Baldwinnak hideg fegyver felkiáltással adta kezébe azt a valójában éles lövedékkel töltött pisztolyt, amely halálosan megsebesítette a nőt, valamint sebet ejtett a film rendezőjén is - írja a CNN.

Nem jelentette a fegyver érkezését

Maggie Goll kellékgyártó és pirotechnikus a CNN-nek arról számolt be, hogy amikor 2019 februárjában és májusában A sötétség titkai című sorozaton dolgozott vele,

Halls nem tartott biztonsági megbeszéléseket,

és következetesen elmulasztotta bejelenteni a lőfegyver jelenlétét a stábnak, amit viszont protokoll ír elő.

"A stáb csak azért tudott a fegyver jelenlétéről, mert a kellékmestersegéd minden nap megkövetelte Dave-től, hogy jelentse be azt" - áll Goll nyilatkozatában.

Hozzátette, hogy a kellékmester minden nap, amikor fegyverre volt szükség a forgatáson, bejelentette, hogy az milyen jellegű, azaz másolat, működésképtelen eredeti vagy működő, de nem éles töltényt tartalmazó darab, és mindenki számára lehetővé tette, hogy megvizsgálja a fegyvert, mielőtt az bekerült volna a díszletbe és a színészek kezébe. A kellékmester Goll szerint gyakran marasztalta el azért Hallst, mert nem kérte vissza a színésztől a fegyvert, illetve nem tett meg biztonsági bejelentéseket.

Veszélybe sodort volna stábtagokat

Egy olyan esetről is beszélt, amelyben egy pirotechnikusnak orvosra lett volna szüksége, de Halls arra kérte, hogy vegyen részt tovább a munkában, ne szakítsa meg azt.

"Mondtam neki, hogy szabadon forgathat, amit akar, de addig nem lesz tűz, szikra és semmi hasonló, amíg az orvos, a tűzvédelmi tiszt és az összes stábtagom biztonságban vissza nem tér a forgatásra" - részletezte Goll. Halls nem reagált a vádjaira.

Egy neve említésének elkerülését kérő stábtag arról is beszélt, hogy ha voltak biztonsági megbeszélések, akkor Halls azokat rövidre fogta, annyit mondott: olyan fegyvert használnak, amit addig is, és megkérdőjelezte, miért kell egyáltalán ilyen megbeszélést tartani.

Egy olyan esetben pedig megkérdőjelezte a fegyver átvizsgálásának szükségességét, amikor azt egy színésznő saját feje felé fordítva kellett hogy elsüsse.

Azt sem értette, miért nem akar a stáb tovább forgatni, amikor saras területen a vizes földdel érintkeztek a vezetékek.

Hiába tett panaszt

Goll arról is beszámolt, hogy a forgatás első napján figyelmeztették őt, hogy a rendezőasszisztens nemre való tekintet nélkül túl közvetlen mindenkivel, és sokakat zavarnak a csípőn és egyéb testrészeiken tapasztalt érintései.

Elmondta, hogy akkor hívta a gyártás biztonsági vonalát, és személyesen tett panaszt a Blumhouse Productions vezető producereinek. Azt is elmondta, hogy tájékoztatta az Amerikai Rendezők Céhét (DGA) is a nem biztonságos személyekről. Tudomása szerint bejelentései nyomán semmi sem történt.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Felrobbantak az energiaárak, kazettás robbanófejekkel gyilkol Teherán, Irán megszállását tervezi Donald Trump - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön

Felrobbantak az energiaárak, kazettás robbanófejekkel gyilkol Teherán, Irán megszállását tervezi Donald Trump - Hírfolyamunk az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket támadtak meg és kazettás robbanófejekkel felszerelt rakétákkal támadták Izraelt. Donald Trump amerikai elnök nyilvánosan kritizálta Izraelt a csapás miatt és megígérte, hogy több ilyen támadás nem lesz. Sajtóhírek szerint Donald Trump Irán részleges megszállását tervezi. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború csütörtöki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×