Infostart.hu
eur:
355.6
usd:
312.51
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Amerikai hittérítőket hurcoltak el a családjukkal Haitin

Gyerekek is vannak köztük.

Elhurcoltak tizenhét amerikai misszionáriust és családtagjaikat a természeti csapások és belpolitikai bizonytalanság sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben – közölte a The New York Times című amerikai lap helyi tisztségviselőkre hivatkozva.

A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, amely éppen a főváros repülőterére tartott.

Úgy tudni, az elhurcolt emberek között gyerekek is vannak. Egyelőre nem világos, hogy a bűnözők követeltek-e váltságdíjat.

Az amerikai nagykövetség Haitin egyelőre nem reagált megkeresésekre.

Az utóbbi években Haitin elharapózott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, több alkalommal is papokat és apácákat hurcoltak el bűnözők. A biztonsági helyzet pedig csak romlott a karibi térség legszegényebb országában Jovenel Moise elnök júliusban történt meggyilkolását követően fellépő politikai bizonytalanság és a több mint 2200 emberéletet követelő augusztusi földrengés nyomán. Az AFP francia hírügynökség szerint a fegyveres bandák, amelyek évek óta ellenőrzik a haiti főváros legszegényebb negyedeit, mostanra kiterjesztették hatalmukat Port-au-Prince jelentős részére. Számos haiti állampolgár ezért külföldön próbál új megélhetést találni, sokan közülük az Egyesült Államokba próbálnak eljutni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×