Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Csúcstalálkozót tart az Európai Unió és Kína

Charles Michel, az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke arról tájékoztatott pénteken, hogy a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folyatott telefonbeszélgetés során az EU és Kína közötti csúcstalálkozó megtartásáról és a párbeszéd megerősítéséről egyeztek meg.

Charles Michel Twitter-üzenetében aláhúzta: az EU és Kína közötti kapcsolatok tekintetében a különbségek ellenére a párbeszéd továbbra is kulcsfontosságú.

Az Európai Tanács vezetője beszámolt arról is, hogy Kína elnökével áttekintették az afganisztáni helyzetet. A nemzetközi közösségnek egységesen kell felszólítania a tálibokat a nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartására és egy befogadó kormány létrehozásának fontosságára - tette hozzá.

Információk szerint a két vezető megállapodott abban is, hogy később tanácskozást folytatnak az Európai Tanács valamennyi tagjának részvételével is. Az EU és Kína vezetői legutóbb december végén folytattak megbeszélést videókonferencia keretében.

Az Európai Unió és Kína kapcsolata akkor vált különösen fagyossá, amikor március második felében az unió szankciókat fogadott el az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért felelős magas rangú kínai hivatalnokokkal szemben. Az uniós intézkedések elfogadását követően a pekingi kormány európai uniós politikusokat és intézményeket sújtó szankciókat jelentett be. Kína emellett felszólította az EU-t, hogy "nézzen szembe hibája súlyosságával, és orvosolja azt", ellenkező esetben további ellenlépésekre számíthat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×